Posted on 3 hozzászólás

SZERETET MANTRÁK

 

Szeretet Mantrák, Megerősítések:

 

A Tarot kártya ‘kelyhek’ lapjainak megerősítései

 

A megerősítések természetesen önállóan, tehát Tarot kártya használata nélkül is alkalmazhatóak!

 

Megnyitom a szívemet és befogadom az életembe a Szeretet áldását!
(Kelyhek Ásza)

A béke, a szeretet velem és bennem kezdődik. Lelkünk a Szeretetben fonódik egységbe!
(Kelyhek 2.)

Boldogságom kulcsa, hogy mindenért hálás vagyok, amim van és azért is, amit szeretnék!
(Kelyhek 3.)

Észreveszem minden helyzetben a segítő szándékot!
(Kelyhek 4.)

Megengedem magamnak az érzéseket, a könnyeket. S amikor ideje van, bölcsen elengedem a fájdalmas érzéseket és továbblépek.
(Kelyhek 5.)

A múlt tapasztalatai tettek azzá, aki vagyok. Köszönöm. Tisztelem a múltamat, megáldom a múltamat. Itt és most teljességgel a jelenben vagyok, hiszen jövőmet a jelenben írom.
(Kelyhek 6.)

Látom magam előtt, amivé válhatok, azt az életet, amit élni szeretnék. Tudom, hogy megvalósul, amire a szívem mélyén igazán vágyom!
(Kelyhek 7.)

Amikor eljön az ideje, könnyedén lépek új útra, mert tudom, minden változás jót hoz nekem.
(Kelyhek 8.)

Elégedettségem kulcsa, hogy szeretem magam így, ahogyan vagyok, becsülöm az életem és bármi történik velem, meglátom minden helyzetben a végtelen lehetőségeket.
(Kelyhek 9.)

A boldogság bennem él és én minden nap megosztom másokkal. Csodálatos kapcsolataim vannak. Hálás vagyok, amiért ez így van!
(Kelyhek 10.)

Mindenben a szeretetet keresem. S amit keresek, azt látom meg mindenben. Számítok a jóra és ezért jobbnál jobb lehetőségek nyílnak meg előttem.
(Kelyhek Apródja)

Belső derűm beragyogja világom és mosolyom visszatükröződik mások arcán.
(Kelyhek Lovagja)

Kitárom szívem ablakait és beengedem a Szeretetet, a Békét, az Örömöt a szívembe.
(Kelyhek Királynője)

Jóindulat, jó szándék és szeretet sugárzik belőlem. A Szeretet az én valódi erőm.
(Kelyhek Királya)

A lapok jelentéseit IDE kattintva olvashatod el!

 
medium_8919475339
 
Kép: photo credit: thegreathorsecigar via photopin cc

Posted on 2 hozzászólás

MELYIK NAPON SZÜLETTÉL? SZEMÉLYISÉG ELEMZÉS!

 

A SZEMÉLYISÉG SZÁMOD, AVAGY EGY REMEK ÉS GYORS SZEMÉLYISÉG ELEMZÉS A SZÁMMISZTIKA ESZKÖZTÁRÁBAN!
 

A számmisztikában a születési napunk árulkodik személyiségünk fő vonásairól. Most megtudhatod, mit rejt a születésnapod száma, sőt, eddig esetleg rejtve maradt erősségeid, képességeid is megismerheted!

 

Az elemzés mellett kiegészítésként elolvashatod azt is, hogy melyik Tarot kártya élettémái, tanításai kapcsolódnak a személyiség számodhoz a Nagy Arkánumából, melyet ‘Beavatási útnak’ is neveznek. A látszólag negatív csengésű ‘Akasztott’, ‘Halál’, vagy ‘Ördög’ lapoktól ne ijedj meg! Minden kártyalapnak van pozitív és negatív jelentés tartalma! Javaslom, használd a lap által szimbolizált tanításokat személyiségfejlesztésre, mert egy rendkívül hatékony eszköz az életvezetésben!

 

Ha a hónap 1., 10., 19., vagy 28. napján születtél:

 

Kezdeményezőképességed, vezetői hajlamaid, határozottságod segítenek abban, hogy kibontakoztasd önmagad. Nyitott vagy, független, bátor és őszinte. Hiszel a céljaidban és lelkesen, szenvedélyesen veted bele magad abba, amit szeretsz, ez segíti sikereidet.

Javaslat: Használd tudatosan teremtő képességed! Gyakorold az együttműködést másokkal például egy tanuló csoportban, ahol mindenki egyenrangú. Néha engedd ki a kezedből a gyeplőt és hagyd, hogy a Gondviselés vezesse lépteid!

 

Ha a hónap 1. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Mágus’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 10., vagy 28. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Szerencsekerék’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 19. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Nap’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 2., 11., 20., vagy 29. napján születtél:

 

Toleranciád, türelmed, empatikusságod, diplomatikusságod valódi kincsek! Hagyatkozz bátran az intuíciódra, bölcs belső hangodra! Képes vagy arra, hogy ragyogóan ötvözd magadban a megérzéseket az értelemmel, a hallott információkat a saját meglátásaiddal. Érzékeny, befogadó, békeszerető személyiség vagy, aki kiegyensúlyozottságra vágyik önmagában és környezetében is. Képességed, hogy a dualitás egységét meglásd, csodás ajándék. Együttműködésed másokkal figyelemre méltó. Képes vagy másokat sikerre segíteni, támogatni céljaik elérésében.

Javaslat: Vizsgáld meg, hogy melyik életterületen vagy szkeptikus, illetve kettős? Oldd fel magadban a kétségeket kiváló intuíciód segítségével!

 

Ha a hónap 2. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Főpapnő’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 11., vagy 29. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Erő’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 20. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Végítélet’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 3., 12., 21., vagy 30. napján születtél:

 

Szeretetteli, örömhozó személyiség vagy. Könnyed, vidám, aki szívesen beszélget és hallgat meg másokat. Örömmel, nyitottan és gördülékenyen fejezed ki magad, rugalmas, könnyed, kellemes kifejeződést adsz gondolataidnak, érzelmeidnek. Kreativitásodat remekül kamatoztatod a mindennapokban.

Javaslat: önbizalmad hullámzó lehet, ezért mindig emlékeztesd magad arra, hogy az önbecsülés kulcsfontosságú eleme a boldog életnek!

 

Ha a hónap 3., vagy 30. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Uralkodónő’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 12. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Akasztott’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 21. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Világ’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 4., 13., 22., vagy 31. napján születtél:

 

Szilárd elveid vannak, kitartasz mellettük, hiszel a tiszta dolgokban. Stabilitásod és gyakorlatiasságod segít másoknak, amikor kicsúszik a lábuk alól a talaj. Lehet rád számítani és gyakran bíznak rád felelősségteljes dolgokat. Józan vagy, megfontolt és reális. Fontos számodra, hogy biztos alapokat teremts magadnak és rend legyen belső és külső világodban egyaránt. Vállalod a felelősséget az életed történéseiért, így mindig megtalálod a kiutat a nehéz helyzetekből is!

Javaslat: engedd meg magadnak az érzelmességet, érzelmeid kifejeződését. Figyeld magad: most mit érzek? Miért érzem ezt? Merd az érzelmi iránytűdet használni! Engedd meg magadnak, hogy minden ok nélkül örülj, nevess, bolondozz! Amikor szükséges, légy rugalmas és engedd meg magadnak a lazítást is!

 

Ha a hónap 4., 22., vagy 31. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Uralkodó’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 13. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Halál’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 5., 14., vagy 23. napján születtél:

 

Hittel teli személyiség vagy, aki folyton keresi a tanulás lehetőségét és képes együtt áramlani az élet változásaival. Lételemed a szabadság. Személyiséged rugalmasságot kölcsönöz számodra. Tanítói képességeid vannak! Erős hiteddel képes vagy megvalósítani, amit szeretnél. Érted a szabadságban, a tanulásban rejlő csodákat. Nem félsz az újtól, a változásoktól, mert tudod, minden változás jót hoz neked!

Javaslat: milyen helyzetben fordult elő veled, hogy nem voltál elég kitartó, illetve alapos, mélyreható? Vizsgáld meg és emlékeztesd magad arra, hogy a kitartás kulcsfontosságú eleme a sikernek! Volt-e olyan eset, amikor nehéz volt veled lépést tartani másoknak?

 

Ha a hónap 5., vagy 23. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Főpap’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 14. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Kiegyenlítődés’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 6., 15., vagy 24. napján születtél:

 

Személyiséged harmóniát sugároz, igényed van a nyugalomra, békére, harmóniára. Szívesen gondoskodsz másokról. Keresed és meglátod a szépet és a jót a mindennapokban. Ezzel meg is tudod teremteni! Hisz amit látsz valakiben, azzá tudod tenni őt a világodban. (Erről bővebben ír a Csodák tanítása.) Legfontosabb számodra, hogy szeretetteljes kapcsolatokat tarts fenn és szorosan kötődsz a családodhoz.

Javaslat: volt-e olyan eset, hogy naivitásod miatt később csalódnod kellett? Amennyiben igen, vizsgáld meg, miért történhetett ez meg, milyen szereped volt ebben? Előfordult-e, hogy lemondtál valamiről a harmónia fenntartása érdekében?

 

Ha a hónap 6., vagy 24. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Szeretők’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 15. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Ördög’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 7., 16., vagy 25. napján születtél:

 

Spirituális, empatikus, nagyon jó hallgatóság vagy. Igazi gyógyító képességeid vannak! Keresed a dolgok mély értelmét és ez megmutatkozik önkifejezésedben is. 

Javaslat: engedd közel magadhoz az életet, élvezd! Legyél nyitottabb a külvilág felé, hiszen a külső világ voltaképpen belső világod tükörképe! Mutasd meg magad a világnak! Engedd meg magadnak, hogy többet beszélj valódi érzéseidről!

 

Ha a hónap 7., vagy 25. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Diadalszekér’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 16. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Torony’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 8., 17., vagy 26. napján születtél:

 

Őszinte és céltudatos vagy, aki mindig szem előtt tartja céljait, elveit és képes megteremteni magának azt az életet, amire vágyik. Jó érzéked van a hatalomhoz és az irányításhoz, valamint a pénzügyekhez, ezért érdemes ezekkel a témákkal is foglalkoznod.

Javaslat: volt-e olyan eset, amikor túl kemény voltál magadhoz, vagy másokhoz? Amennyiben úgy ítéled meg, engedd meg magadnak a lazítást, végezz rendszeresen relaxáló gyakorlatokat!

 

Ha a hónap 8., vagy 26. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Igazságosság’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 17. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Csillag’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

Ha a hónap 9., 18., vagy 27. napján születtél:

 

Idealista vagy, és mindig fontos számodra a másik érdeke. További erősségeid: a feltétel nélküli szereteted, szeretetteljes szolgálatkészséged, szintetizáló képességed, az, hogy észreveszed a rejtett összefüggéseket. Ahogy egyre több élettapasztalattal rendelkezel, önismereted elmélyül, egyre bölcsebbé válsz, olyan személyiséggé, aki mások számára is képes fényt gyújtani egy-egy sötét, nehéz helyzetben.

Javaslat: volt-e olyan eset, amikor felborult az egyensúly és jóval kevesebbet adtál magadnak, mint másoknak? Ügyelj arra, hogy adni csak akkor lehet, ha van miből! Engedd el a megfelelési vágyat, a saját szükségleteidet is vedd figyelembe a mindennapokban!

 

Ha a hónap 9., vagy 27. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz kapcsolódó ‘Remete’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

Ha a hónap 18. napján születtél, kattints ide és ismerd meg a személyiség számodhoz szintén kapcsolódó ‘Hold’ lapot a Tarot kártya Nagy Arkánumából!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Számold ki a személyes éved ITT!

A mai nap számmisztikai elemzése ITT!

 
Személyiségszám kép
 

Posted on Hozzászólás most!

A SZEMÉLYES ÉVED

 

A személyes év kiszámítása egy rendkívül hasznos számmisztikai segítő eszköz, mert a segítségével könnyen és gyorsan meghatározhatod azt a fejlődési irányt és lehetőségeket, melyeket az elkövetkezendő év kínál számodra.

 

Kiszámítása: add össze a legutolsó születésnapod számjegyeit!

Például: ha 1954. július (7. hó) 3-án születtél, az idei nyáron volt a 60. születésnapod. Ezzel a dátummal dolgozunk: 2014.07.03.

Tehát az összeadandó számjegyek:

2+0+1+4+7+3= 17

1+7= 8

A személyes éved tehát a következő születésnapodig a 8-as év.

Nézzünk meg még egy példát!

Ha 1970. december (12. hó) 11-én születtél, az esetben majd télen leszel 44 éves, utolsó szülinapod tehát 2013-ban volt. Ezzel a dátummal dolgozunk: 2013.12.11.

Az összeadandó számjegyek:

2+0+1+3+1+2+1+1= 11

1+1= 2

A személyes éved tehát a következő, idei születésnapodig a 2-as év.

 

A személyes évek jellemzése és a hozzájuk tartozó Tarot kártyák:

 

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 1

Az 1-es év lehetőséget ad arra, hogy valami új dologba kezdj, belevágj abba, amit régóta szeretnél megvalósítani, hogy tudatosítsd magadban a végtelen lehetőségeidet és légy életed vezetője, teremts!

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod a Mágus (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 2

Ez az év bölcsességet ad neked, fejlődik az intuíciód, megérted a polaritás törvényét és csodálatos, együttműködésen alapuló társas kapcsolatokat is hozhat neked!

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod a Főpapnő (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 3

Ez az év lehetőséget kínál arra, hogy kifejezd, kibontakoztasd önmagad, megéld az örömöt, számos új, örömteli, sikeres kapcsolattal gazdagodj.

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod az Uralkodónő (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 4

Ez az év lehetőséget kínál új, stabil alapok megteremtésére, rendet tenni ott, ahol ez az életedben szükséges. Hozzásegít céljaid sikeres eléréséhez.

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod az Uralkodó (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 5

Ez az év lehetőséget kínál arra, hogy független legyél, tanulj, te magad is tanítóvá válj, megoszd tudásod másokkal. Ne félj az újtól, a változásoktól, tudd, hogy minden változás jót hoz neked!

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod a Főpap (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 6

Ebben az évben több lehetőséged lesz arra, hogy harmóniát teremts az életedben, ezen kívül előtérbe kerülnek az alábbi élettémák: család, gondoskodás, döntések.

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod a Szeretők (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 7

Ez az év lehetőségeket kínál önmagad mélyebb megértéséhez, mélyrehatoló gondolkodáshoz, mély érzésekhez, saját céljaid, küldetésed megértéséhez és segít az életet mélységében megélni.

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod a Diadalszekér (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 8

Ez az év abban segít, hogy céltudatosabbá válj, segítségével képessé válhatsz beteljesíteni sorsodat; előtérbe kerülnek a hatalom, jólét témái és mindezt magasabb rendű célok szolgálatába tudod állítani.

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod az Igazságosság (klikk ide).

Személyes éved (születésnaptól születésnapig): 9

Ez az év lehetőséget kínál arra, hogy megismerd lelked mélységeit, mélyebben megismerd önmagad, szintetizáld eddig megszerzett ismereteid, magasabb nézőpontból szemléld életed eseményeit és szeretetteljesen segíts másokat is.

Erre az időszakra a te személyes Tarot lapod a Remete (klikk ide).

 

Posted on 2 hozzászólás

AZ ELFOGADÁS BÖLCSESSÉGE

 

„Minden stressz és lelki fájdalom abból fakad, hogy harcba szállunk azzal, ami van, a pillanatnyi valósággal. Sokan félnek attól, hogy ha elfogadják, ami van, akkor passzívvá válnak, nem éreznek késztetést a cselekvésre, gyengék lesznek. Az elfogadás mindig a pillanatnyi valóság elfogadására vonatkozik, nem azt jelenti, hogy a helyzet most már mindig így fog maradni. Sőt! Nézd csak meg milyen energetikai különbség van a két hozzáállás között: 1.) „Bárcsak ne veszítettem volna el a munkámat, sosem fogok újat találni.” 2.) „Elveszítettem a munkámat. Rendben. Mit tehetek most?” Ha elkezded a gondolataidon való Munkálkodást, hamar rá fogsz jönni, hogy amiről eddig azt hitted, hogy nem kellett volna megtörténnie, pont annak kellett megtörténnie. Meg kellett, hogy történjen, mert megtörtént, és ezt semmilyen ellenkezés, szenvedés, gondolkodás sem tudja meg nem történtté tenni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat belső harcod zavarodott gondolkodása nélkül látni.” (Byron Katie)

* Ugyanezt a bölcsességet közvetíti a Tarot Kártya SZERENCSEKERÉK lapja is:

Tanács: a helyzet sorsszerű és fejlődésedet segíti, tanítani akar. Az elfogadás bölcsességével állj a kérdéses dologhoz: ne harcolj azzal, ami van! Légy inkább megfigyelő, figyelj arra, mit akar mutatni neked ez a helyzet! Ha az ellenállás megszűnik, új távlatok nyílnak a jövő felé. Találd meg a forgó kerék közepén a nyugvópontot! Találd meg önmagad középpontját! Keresd a valódi belső okokat!

Napi Kártyaként: legyen a mai nap az elfogadás napja! Fogadd el ma mindazt, amit tapasztalsz, ellenállás nélkül. Figyelmeddel maradj a jelenben, maradj aktív teremtője a jövődnek- elfogadásod segít abban, hogy arra koncentrálj, ami igazán fontos, a jelen pillanatra!

* Kérdések:

Képes vagyok-e ellenállás helyett elfogadni, ami van?
Jelen vagyok-e a jelen pillanatban?
Képes vagyok-e elfogadni a jelen pillanatot úgy, ahogy van?
Meglátom-e a segítő szándékot a jelen pillanatban?
Milyen érzés elfogadni azt, ami van?
Hogyan segíti a továbblépésemet az, ha elfogadom, ami van?

 

Szerencsekerék

 

Posted on Hozzászólás most!

IDÉZETEK A TAROT KÁRTYÁHOZ

ERŐ

 

„Szeresd magadban a vadállatot is! Etesd is néha, mert a tiéd, a lényedhez, ősi múltadhoz tartozik, és ma is benned él. Sokan ott hibázzák el életüket, hogy nincsenek jóban a testükben-lelkükben élő nyers ösztönerőkkel. Nagy hiba, mert a vadállat erősebb, mint ők. De megszelídíthető.”

Müller Péter

 

Az Erő kártyájának értelmezése -> ITT

Húzz egy Tarot kártyát -> ITT

 

Posted on Hozzászólás most!

AKTUÁLIS

 

NAPI ASZTROLÓGIA:

Ma napkeltétől MARS napja van!

Fókuszáljunk a mai napon teremtő erőnkre, cselekvő erőnkre, tartásunkra, a bátorságra, a kitartásra, arra, hogy képesek vagyunk elérni céljainkat! Tudatosítsuk magunkban: győztesek vagyunk!

Olvasd tovább -> Napi asztro- életvezetési tanácsok

 

NAPI SZÁMMISZTIKA:

A mai nap célja a nézőpontváltás, úgy lássunk, ahogy eddig nem, más nézőpontból szemléljük az életünket, a dolgokat! Ez elvezet a feltétel nélküli szeretethez, önmagunk megéléséhez, megnyilvánításához és a fejlődéshez.

Olvass tovább -> Napi számmisztika

 

A MAI NAP TAROT KÁRTYÁJA:
Akasztott ember

Legyen a mai nap a fordított nézőpont napja! Ma minden történést, valamint önmagadat, a gondolataidat, ítéleteidet nézz meg másként!

Olvass tovább -> Tarot