A Skorpió jegy az elengedéssel analóg, így ma kiterjesztjük a tegnap elkezdett elengedést a sérelmek, fájdalmak, düh, harag elengedésére.
A megbocsájtás voltaképpen egy felszabadító aktus. Önmagadat szabadítod fel!
Szeretet és sérelem, szeretet és félelem nem látható együtt! Választanunk kell, melyiket látjuk, melyiket éljük meg! Ehhez viszont el kell köszönnünk attól, amelyiket el akarjuk engedni.
A megbocsájtás sohasem kegy gyakorlása a másik felé, mert akkor már nem lehet teljes. A megbocsájtás nem arról szól, hogy a tettét most hirtelen helyesnek ítélem meg. Az ítélkezés és címkézés témájáról még lesz szó a későbbiekben.
A megbocsájtás voltaképpen a felismerése annak, hogy minden egy. Az események felszíne alatt a másik lelki segítőként működik közre a gyógyulásunkban. Erről a tükröknél már beszéltünk, kérlek, olvasd át újra
Carolyn Deal úgy fogalmaz: gondolj arra, ha tudta volna, jobban csinálta volna!
S valóban, akkor, azzal a látásmóddal az illető pontosan azt tette, ami szerinte akkor a leghelyesebb volt. Ezt tudatosítsd magadban minden egyes sérelmezett helyzetben.
Nagyon fontos, hogy önmagunknak is meg tudjunk bocsájtani! A megbocsátatlansággal egy mókuskerékben találjuk magunkat. Újra és újra
magunkhoz vonzzuk, amit nem akarunk.
A Course in Miracles (Út a csodákhoz) így fogalmaz: „A bűntudat a pokolba visz, a megbocsájtás hová?”
Szívből ajánlom Colin C. Tipping: Sorsfordító megbocsájtás című könyvét ehhez a témához. Olyan nagyerejű mű ez, amit véleményem szerint mindenkinek el kéne olvasnia.
Most egy részlet következik a „Boldogsághozó varázsigék” című könyvemből egy nagyerejű meditációval. Kérlek, ma szakíts időt arra, hogy ezt
a meditációt elvégezd. Próbáld meg rendszeressé tenni az alkalmazását!
„Nem lehet eléggé hangsúlyozni a megbocsájtás fontosságát. Ennek hiánya az egyik leggyakoribb gátló tényező abban, hogy megleljük a tartós boldogságot, a belső békét. Ma próbáljuk ki az alábbi meditációt: hunyjuk le a szemünket képzeljünk el egy helyzetet, amelyben sérelem ért. Ha ezt sikerült tisztán felidézni, valószínűleg érezni fogjuk az azt kísérő
érzelmet. Hagyjuk, hogy megjelenjen, egy percre érezzük át, majd ugyanezt a sérelmet képzeljük el egy színpadon az összes szereplővel. Ugyanúgy lássuk, ahogy az előbb, mindent, ami történt. Magunkat is képzeljük oda. Miután végignéztük, képzeljük el, hogy a függöny legördül, majd pedig lássuk, ahogy a függöny felmegy, és az összes szereplő –középen mi
magunk- a függöny előtt meghajolnak! Mi állunk középen és a mi kezünket fogja az „ellenségünk”. Mit érzünk most? A látszat mögötti valóság ugyanis ez: ő voltaképp eljátszott egy szerepet életed színdarabjában, hogy segítsen lelked gyógyulásában.”
