Egyszer egy sziklás hegységet próbált megmászni három vándor. A fürge, kék ruhás alak magabiztosan haladt felfelé. Figyelt és mindent, amit megtanult, jól hasznosította. Nyughatatlan típus volt, talán kicsit türelmetlen is, de gyorsan haladt. Mögötte szorosan a nagydarab, barna ruhás, erős fickó lépkedett. Ő amolyan ’minden mindegy’ alapon kitartóan követte nyughatatlan útitársát. Igazából még jól is esett neki, hogy ilyen tempót diktált, hiszen így maximálisan kihasználhatta adottságait és jó kondícióban tarthatta magát. A külső szemlélődő hamar észrevette azonban, hogy a harmadik alak, egy narancssárga- vörös ruhás vékony nő mennyire lemarad mögöttük. Sőt, nem egyszer összeroskad és majdnem sír. A két férfi rendre visszafordul, visszamegy a lemaradt, gyengélkedő társhoz. A kék ruhás alak türelmetlenül nyújtja a kezét a nőnek, aki a sokadik alkalomnál már ezt mondja: „Nem bírom ezt a tempót. Fáradt vagyok, gyenge vagyok. Hagyjatok itt.”

„Te is tudod, hogy nélküled nem haladhatunk tovább!”- Kiált fel a kék ruhás férfi türelmetlenül. A barna színbe öltözött tagbaszakadt férfi távolabbról, kissé közönyösen figyeli a jelenetet. Kivárja, mi lesz ebből.

A nő nem mozdul a földről, hiába nyújtja felé kezét a férfi.

„Mit tegyek veled? Nem hagyhatunk itt, te is tudod! Miért nem vagy képes lépést tartani velünk?”

„Mert nem bírom ezt a tempót! Miért nem próbálsz inkább megérteni? Annyi mindent tudsz és mégsem értesz. Mindig fentről nyújtod a kezed, de miért nem ülsz egyszer ide mellém és kérdezed meg igazán, hogy mi a bajom? Nem elég, hogy a kezedet nyújtod és mindenáron talpra akarsz állítani! Szeretnék megértést és igazi támogatást!”

A kék ruhás férfi úgy érezte, ez a legnehezebben teljesíthető kérés számára. Hiszen ő a csúcsra akart jutni, tudása legjavát beleadta és nagyszerűen haladt előre… miért kell hát várnia és az időt azzal töltenie, hogy átérezze a másik fájdalmát, melyre kapásból 10 megoldási javaslata lett volna?

Azután rájött, ha nem teszi meg, ha nem ül le emellé a gyenge madárka mellé, akit egyszerűen nem hagyhat itt, akkor bizony soha nem fog feljutni! Hiába a tudása és hiába az erő mögötte…

ha a Lélek nem érzi jól magát, beteg, sohasem fognak feljutni és hazaérni.

Így a Szellemnek be kellett látnia, hogy csak a Lélekkel azonosulva, együttműködve tud haladni és lassan leült mellé.

Percek, órák, napok, hetek teltek el, látszólag nem haladtak, ott ültek egyre nagyobb egyetértésben… ők hárman. A Test, a Lélek és a Szellem végre összhangba került és hirtelen a csúcson találták magukat. Egyszerűen megtörtént…

LÉLEK

A fenti történet valóságon alapszik. Egy csodálatos belső megtapasztalásom igaz története.

Foglalkozzunk ezen a héten még többet a lelkünkkel! Bevett szokásom, hogy megszólítom őt: LELKEM, SZERETLEK!

Kérdezzük meg őt, mit szeretne átélni és megtapasztalni és adjuk meg számára a lehetőséget, magunk számára pedig az örömöket!
Ahogy Zlatzky Anna kiváló Kahi Healing terapeuta mondta: „A lélek tapasztalni, érezni jön a Földre. Mind pozitív, mind negatív élményeken keresztül képes tapasztalatokat szerezni. Nekünk viszont nem mindegy, hogyan éljük meg! Lehet pozitív megtapasztalásokkal is fejlődni!”

Új hét, új élmények, új kihívások! Legyen ez a hét a Lélek Hete! <3

TUDATKULCS BLOG- hozzád szól!