Szélesre tárom ablakom a boldogság előtt! Beengedem az életembe a boldogságot és megengedem magamnak, hogy megéljem a vágyaim és elérjem a céljaim! Áldás!
Nemcsak ELENGEDNI, ENGEDNI is tudni kell.
Nem könnyű…
megszoktuk, hogy megoldjunk, tegyünk, akarjunk, küzdjünk, megint nekiveselkedjünk, tegyünk…
Egyet nem szoktunk meg: hogy hagyjuk bejönni… ha kinyitottuk az ablakot, utána ne csapkodjunk tovább, hogy Vágymadarunk berepüljön végre…
Képzeld el, kitárod az ablakot és hevesen integetsz a kezeddel, hogy gyere már, gyere mááááár! Nem adsz utat sem a berepülésre és annyira de annyira akarsz, zajongsz, hogy szegény még messzebb repül, fel a fára, ahol szabadnak és védettnek érzi magát.
Tedd meg, hogy kinyitod számára és nyitva is hagyod az ablakot… engedd meg, hogy amikor a legmegfelelőbb Neked, Ő megérkezzen…
… mert megérkezik.
Hiszem. Tudom.
