Posted on Hozzászólás most!

ÁLDÁS, 2014!

Kedves Útitársaim!

2014 számomra a tudatosság újabb lépcsőfoka volt, s ez az időszak leginkább a kapcsolatokon keresztül tanított. Csodálatos embereket ismertem meg és nem mindennapi sorsokat. Sorsokat, színes hétköznapokat, nevetést, örömöt és fájdalmat, küzdelmeket és a gondokon való felülemelkedést. Tanulságot: hogy az Élet igenis szép és soha, de soha nem szabad feladni!

————————————————-
Mikor odakint nem süt a Nap,
áraszd a benned égő fény melegét!
Mikor kint mennydörög és villám cikáz,
a benned élő békességbe burkolózz!
Mikor nem ragyognak a csillagok,
ragyogja be szíved a sötétséget!
————————————————-

Visszatekintve hálát adok minden tapasztalásért, minden felemelő és minden nehéz helyzetért is, mert most látom, hogy mennyi erőt kaptam, mennyi szeretet áramlott felém és tőlem ebben az időszakban. A Szeretet tükrében láttam meg önmagam igazi arcát. Úgy érzem, ez az Élet Áramlása.

Hálás vagyok, hogy idén sikerült megvalósítani a terveimet és így év végén két ajándékot is átnyújthatok Nektek: a karácsonyi ajándék után (Megerősítő Szeretet Kártyák), az újévi ajándékot is.

Megvalósult a nagy vágyam és célom, hogy egy olyan módszert dolgozzak ki, egy olyan komplex programot, melynek segítségével a mindennapi eszközök mellett (motivációs írások, Megerősítés Mondókák, Reggeli útravalók, Egyedi kártyák, Tudatkulcs Kalendárium, Hold tanácsok, stb.) személyesen ösztönözni és segíteni tudok mindazoknak, akik szeretnének változtatni az életükön, akik szeretnék megvalósítani céljaikat és egy új, megoldásközpontú nézőpontból tekinteni az élethelyzeteikre. Ennek eredménye a 2015. az én évem! program, melynek minden részletét megismerheted ide kattintva!

Javaslom, hogy mielőtt megnézed az ajándékomat, szánj egy kis időt arra, hogy végiggondolod a 2014-es évedet. Milyen örömöket, kihívásokat, tanulságokat, tanításokat hozott számodra? Mi lenne az az öt mondat, amivel jellemeznéd? Mit kaptál ettől az évtől és mit adtál ennek az évnek? Mi volt benne újdonság, mi az, ami megszilárdult és mi az, amitől búcsúztál? S végül: ha életed egy fejezeteként tekintesz rá, mi lenne a címe?

Ezután áldd meg mindazt, amit jelentett Neked 2014! Áldd meg magadban, amit tapasztaltál, mindazokat, akikkel találkoztál és végül áldj meg minden örömet, minden nehézséget. Addig ismételd, amíg nem érzed a belső megnyugvást.

Ezután pedig zárd le 2014-es éved fejezetét és nyiss egy új fejezetet, hívd be szeretettel az életedbe az új év energiáit!

Kattints ide az újévi üzenetedhez, húzz egy lapot az Újévi Kártyából ITT!

Javaslom, a kapott üzenetet kicsit hagyd magadban érlelődni, ismételgesd a megerősítés mondókával együtt, gondold végig, milyen érzés benne lenni!

A Tudatkulcs újévi mondókát már ismerik azok az Olvasók, akik régóta velem tartanak. Nemrég ezt a visszajelzést kaptam Beatrixtól, régi kedves Olvasómtól:

„Ez volt a kedvencem 2014.ben, el is mondtam elég sokszor! És bevonzottam!!”

Érdemes tehát alkalmazni, rendszeresen ismételgetni az új évben:

2015 AZ ÉN ÉVEM!
AMIRE VÁGYOM, ELÉREM!
SIKERES ÉS BOLDOG VAGYOK!
A CSODÁK ÚTJÁN HALADOK!

Az ajándékozásnak ezzel még nincs vége! Személyes újévi elemzést nyerhetsz, ha most játszol velünk! Kattints IDE!

Érdemes mielőbb regisztrálni a játékra, mert csak január 1-ig tart!

Köszönöm, hogy velem voltatok 2014-ben! Nálatok kedvesebb, ösztönzőbb Olvasókat kívánni sem lehetne! Áldott minden nap, amikor csak találkozunk! ♥

Kívánok Nektek egy csodálatos, szeretetben, sikerekben és igazi jól-létben gazdag, boldog Új Évet! Találkozunk 2015-ben!

Szeretettel ölellek:
Timke

Áldás 2014 TK

A háttér grafikát köszönöm szépen az Álom-Kép oldalnak! ♥