„Egyszer az ember és az Ember egymás mögött mentek az úton. Az ösvény megállás nélkül kanyargott a sziklák és a bércek között, ám váratlanul egy rozoga függőhídhoz vezette a két elcsigázott utazót. Más lehetőségük nem lévén, megindultak előre, ám amikor már úgy látszott, hogy biztonságban átérnek, a híd leszakadt lezuhantak a mélybe.
Az ember felsikoltott. Előbb balszerencséjét és istenét átkozta, utóbb már csak félelmében üvöltött, és kegyelemért könyörgött. Ordításának hirtelen lett vége: nem élte meg a zuhanás végét, mert a rettegés még a levegőben megölte.
Az Ember azonban csak figyelt. Megélte az életét, a zuhanás gyönyörét. Nem hibáztatott senkit, nem ellenkezett, csak figyelte önmagát és az eseményeket. Csak figyelte önmagát, és…
…és váratlanul észrevette a szárnyait.”
A. J. Christian
További inspiráló idézetek:
https://tudatkulcs.hu/napi-inspiralo-idezet/
