ÚJ MOTIVÁLÓ SOROZAT!
ÖNFEJLESZTÉS ÉS SORSALAKÍTÁS
A mai nap Tarot kártyáját a számmisztika napi rezgéseinek megfelelően választjuk ki. A mai felismerést és célt a
HALÁL
lapja mutatja a Tarot kártya Nagy Arkánumából. Ez a lap arra hívja fel a figyelmet, hogy engedjük el mindazt, ami már túlhaladott, ami már felesleges, ami visszahúz, így teremtsünk rendet és új alapokat az életünkben. Ahhoz, hogy befogadjuk az újat, előbb helyet kell készítenünk számára.
Feltehetjük napi kérdésünket többféleképpen is, a Halál lapnál például:
Mi az, amit ideje lenne elengednem? Mit lenne időszerű most lezárnom? Mi az, ami már „halott ügy”? Hogyan állok az elengedés témájához? Mennyire vagyok „biztonsági játékos”?
A mai nap kulcskérdése:
Mi az, ami visszahúz?
BOTOK 2.
Amikor ez a lap megjelenik, azt mutatja, hogy félszívvel, semlegesen, netán szkeptikusan állunk hozzá egy dologhoz, s pontosan emiatt nem cselekszünk. Minden a rendelkezésünkre áll (a képen a földgömb a férfi kezében jelzi ezt), mégsem lépünk semmilyen irányba. Azt is jelezheti, hogy megkaptuk, amit akartunk (szimbólumai: a már említett földgömb, a bot a kézben, valamint, hogy az alak a képen a hegytetőn áll), ám nem lépünk, egyhelyben állunk, s így nem is fejlődünk tovább. A kulcskérdéssel összefüggésben értelmezve arra figyelmeztet bennünket ez a lap, hogy változtassunk hozzáállásunkon, szítsuk fel magunkban a lelkesedés tüzét, legyünk elhivatottak, odaadóak és cselekedjünk! Ha mi nem lépünk, ki teszi meg helyettünk?
Pozitív megerősítés:
Lelkesedésem tűz, hajtóerő,
mellyel sikert sikerre halmozok!
Megérkezett a legújabb önfejlesztő sorozat a Tudatkulcs oldalán, mely abban segít, hogy minden nap új lehetőségek táruljanak fel előttünk és egyre tudatosabban éljük meg a mindennapokat. Ez a sorozat ötvözi a számmisztikát és a Tarot kártya tanításait, felismerésekhez vezet és gyakorlati tudásra ösztönöz.
A Tarot Naplót eredetileg saját használatra terveztem és alkalmaztam. Annyira sokat adott számomra, hogy úgy döntöttem, megosztom Veled! Semmilyen előzetes tudás nem szükséges a napi gyakorláshoz, pusztán elhatározás és nyitottság! 😉 ♥ Szívesen veszem, ha megírod tapasztalataidat, napi felismeréseidet és sikereidet hozzászólásban!