Posted on 1 hozzászólás

TELIHOLD VAN!

 

Ma 13:51-kor telihold a Nyilas jegyében! Igazán különleges nap a mai, mely Tízmilliószoros Teremtő Nap is egyben!

https://tudatkulcs.hu/11-sikertipp-a-tizmillioszoros-teremto-napra/

Az Ikrek-Nyilas az úgynevezett tanulási tengely, ezért a teremtő gondolatok, a kommunikáció, pozitív gondolkodás, a magasabb szellemiség, a tanulás-tanítás és a hit kerülnek ebben az időszakban inkább előtérbe, hogy segítsenek minket a tudatos életvezetésben.

„A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A ‘positum’ latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van és aztán továbblépünk.” (Kurt Tepperwein)

ÉG ÉS FÖLD – „AMINT FENT, ÚGY LENT”

A telihold a Nap és a Hold szembenállása az égen. A Nap (tudatosság) teljesen megvilágítja a Holdat (tudatalatti) és a Hold a Nap fényét teljes pompájában visszatükrözi. Csodálatos szimbolikus értelme van: bár szemben állnak, mégis a kiteljesedés energiáit hozzák el azáltal, hogy együttműködnek. Van egy mondás: ha csak az akaraton múlna a boldogság, a siker, mindenki boldog, sikeres lenne. De pontosan a tudatalatti tartalmakat éljük meg a külvilágban, ahogy a pszichológusok mondják, folyamatosan kivetítünk.

Hozd összhangba tudatos és tudatalatti részedet, hogy együttműködve egyre jobban kiteljesedj az életedben!

Telihold idején a folyamatos növekedés után (növő hold) eljön a kiteljesedés ideje.

MIBEN SZERETNÉL KITELJESEDNI?

Emlékszel az újholdas írásomra? Milyen terveid voltak akkor, miben vágytál tiszta lappal indulni? Milyen lépéseket tettél érte növő hold idején, hogyan építkeztél, növekedtél benne? Ha tudatosan nem is gyakoroltad, ne keseredj el, hiszen most sem késő: döntsd el, miben szeretnél kiteljesedni és mi az, amit elengedsz az elkövetkezendő időszakban (fogyó hold), amit úgymond „feláldozol” érte? Mit tudsz odaadni, hogy megkaphasd, visszakaphasd?

 

IKREK ÜZENET

Figyeljünk szavainkra, hogy áldást hozzanak számunkra és beszélgetőpartnerünknek is! Engedjük el a panaszkodást és a kritizálást, helyette válasszunk szeretetteljes kifejezésmódot. Időnként álljunk meg és figyeljük a gondolatainkat: összhangban állnak-e azzal, amit viszont szeretnénk látni a világunkban?

night-107396_640

NYILAS ÜZENET

Erősítsd meg a hitedet, növekedj a hitben! Ne add fel akkor sem, ha a külvilágban még nem látod a változást, sőt, erősödj hitben és bizalomban! Ne foglalkozz a külső formákkal, figyelmedet szenteld a jónak, a szépnek, az értékeknek! A benned élő belső kép tükröződni fog a külvilágban!

Aki bízik, abban bízni fognak, aki hisz, abban hisznek…

Az erős hit mindenre képes!

hit

Minden, amit bensődben igaznak hiszel, meg fog nyilvánulni az életedben. Éppen ezért nagyon fontos, hogy milyen igazságokat hordozol magadban és mit gondolsz önmagadról, teljesítményeidről, képességeidről! Ma nézd meg, mi mindent vélsz igaznak önmagadról, az életedről és ha valami gátló hiedelmet találsz, alakítsd át! A gyakorlatok segítségével rögzítsd mindazokat a gondolatokat, melyek építően hatnak rád.

* A honlapon az év minden napjára találsz megerősítéseket! 

* A Facebookon hétköznap reggelente pozitív megerősítésekkel indítjuk a napot!

* Mágikus Mondókákkal sokszorozzuk a hatást!

Már volt arról szó, hogy minden, amit hiszünk, megnyilvánul, visszatükröződik a külvilágunkban. Mivel ezeknek a hiteknek, hiedelmeknek túlnyomórészt nem is vagyunk tudatában, nagyon fontos, hogy rendszeresen építsük be az életünkbe azokat a hiteket, amelyek előrevisznek, amelyek boldogságot okoznak. Ezért érdemes minél többször használni a megerősítéseket, mert a rendszeres ismétlés által válik szokásunkká az adott meghatározó gondolat. Azután viszontlátjuk a külvilágban, tehát bizonyosságot is nyerünk. Évekkel ezelőtt olvastam egy családról, ahol az apa abban hitt, hogy amilyen peches, ő sosem éri el a buszt, míg a lánya pont az ellenkezőjében hitt: mindig időben eléri. Gondolom, sejted, mindketten azt kapták, amiben hittek. Ki is próbáltam és valóban működik, de nemcsak a busznál!

Kísérletet is végeztek: két csoportot vizsgáltak: az egyik csoportban azok voltak, akik szerencsésnek hitték magukat, a másik csoportban pedig azok, akik nem hittek a szerencséjükben. Mindegyik csapatnak egy meghatározott útvonalon kellett haladni, ahol a földön pénz volt. A magukat szerencsésnek valló csoport minden tagja megtalálta a pénzt, míg a magukat pechesnek érzők nem, mert pont akkor figyeltek másfelé, amikor a pénz mellett haladtak el.

MINDANNYIAN TANULUNK ÉS TANÍTUNK IS EGYBEN!

Azt mondják, az élet egy iskola. Viszont nemcsak a helyzetek, hanem mi is folyamatosan tanítókként vagyunk jelen egymás életében. Váljunk életünk mesterévé, fogadjuk el a tanításokat, lássuk meg a segítő, lélekgyógyító szándékot mindenben és mindenkiben!

„Ha szeretnél a valóság felé elmozdulni, és ítéletek nélkül viszonyulni másokhoz, próbáld ki, mi történik, ha gondolatban elmondod az alábbiakat, valahányszor találkozol valakivel (függetlenül attól, hogy ismered-e vagy sem):

Köszöntelek téged, a csodálatos, ragyogó, isteni lényt! Kíváncsian figyelem: most éppen hogyan tükrözöl engem? Köszönöm, hogy ebben a pillanatban az életem része vagy!” (Sarkadi Krisztina -www.utacsodakhoz.blog.hu)

IKREK MONDÓKA:

„Az élet egy játék,
minden percét élvezem!
Az élet ajándék,
köszönöm, hogy létezem!”

Mágikus Mondókák e-könyv

 

KITELJESEDÉS MANTRAFÜZÉR

Kiteljesedem önmagamban.
Kiteljesedem a világban.
Kiteljesedem szeretetben.
Kiteljesedem az elfogadásban.
Kiteljesedem megbocsájtásban.
Kiteljesedem a szabadságban.
Kiteljesedem a fényben.
Kiteljesedem az életemben.
Kiteljesedem a kiteljesedésben.
Kiteljesedem a beteljesülésben.

 

Engedd meg magadnak, hogy kiteljesedj ott, ahol vagy! Tudatosítsd magadban, hogy jó helyen vagy, nem véletlen az, ahol vagy!

Légy önmagad, érezd át, éld meg teljességedet, belső egységedet és a minden létezővel való egységedet is!

Eljött a kiteljesedés ideje! Minden helyen és helyzetben érezd át, hogy a helyeden vagy, hogy a kiteljesedésedhez segít hozzá! Teljesedj ki szeretetben, boldogságban! Hagyd, hogy kibontakozzon mindaz a csoda, ami rád vár!

Kívánok további szépséges napot, legyen a napod tele szeretettel és sok-sok örömmel!

Szeretettel: Timke

asztrológus, okl. karma asztrológus, life és business coach, tréner, Points of You Practitioner, OH kártya instruktor, Tarot kártyavető-sorselemző, okl. kristálygyógyász és kristályprogramozó, Theta Healing konzulens

full-moon-496242_640

Posted on Hozzászólás most!

ÚJHOLD!

 

Újhold van! A megújulás, újjászületés ígéretét rejti a Hold. Engedd, hogy megszülessen benned az új! Nézz úgy mindenre, mintha most látnád először! Indulj el! A tiszta lappal indulás megnyugvással tölt el, felszabadít a múlt nyomasztó terhei alól. Engedjük meg magunknak ezt a megkönnyebbülést és induljunk el vágyaink felé!

AKARAT ÉS ÉRZELMEK ÖSSZHANGJA

Újhold idején a Nap és a Hold együtt áll az égen. Engedd, hogy tudatod és tudatalattid összhangja elhozza számodra a sikert és a boldogulást! Rendszeresen erősítsd, foglalkozz azzal, amit szeretsz, meditálj azokon az értékeken, melyeket beépíteni szeretnél az életedbe, beszélj arról, amit szeretsz és add is azt másoknak, amit szeretsz!

ÚJHOLD A VÍZÖNTŐ JEGYÉBEN

Üzenete: fedezd fel azt, hogy mitől vagy különleges és egyedi! Légy önmagad! Merd megmutatni ezt a csak rád jellemző egyediséget a világnak! Merj más lenni! Figyelj oda arra, hogy elismerést adj önmagadnak és ösztönzést, biztatást a környezetednek is! Ápold a baráti kapcsolataidat! Keress, avagy alakíts egy támogató csoportot! Készíts hosszú távú terveket! Függetlenítsd magad mások hitrendszereitől és építő hiteket építs be az életedbe! Járd a saját utad! Határozd el, hogy mostantól nem a múlt fogja meghatározni az életedet, hanem új útra lépsz! Jelentsd is ki hangosan az elhatározásodat és hogy merre indulsz el, hova szeretnél eljutni, mit szeretnél valójában! Nézz úgy mindenre, mintha most látnád először! Lépj ki a megszokott keretekből! Engedd el a halogatási kényszert és indulj el vágyaid irányába! Vezess be reformokat az életedbe ott, ahol szükséges! Kezdd el most az újítást, az új szokások beépítését! Ne várj, hanem tegyél a változásért! Ha te nem teszed meg, akkor ki teszi meg helyetted? Segíts másokat is abban, hogy megtegyék ezt! Ne merülj el az önsajnálatban, ne időzz a gödör alján, mert úgy másokat sem tudsz kihúzni onnan!

A VÍZÖNTŐ MEGERŐSÍTÉSEI:

Tisztelem és becsülöm egyediségemet.
Szeretettel elfogadom saját eredetiségemet.
Tisztelem másokban is ezt az egyediséget.
Megmutatom magam a világnak.
A saját utamat járom.
Barátságos és jószándékú vagyok.
Képes vagyok változtatni az életemen.
Merek nagyot álmodni!
Átlépem a komfortzónám és megvalósítom önmagam.
Független vagyok és önálló.

Indulj el a saját egyéniséged útján! Merj önmagad lenni!

A Te célod,
a Te utad
valódi és hiteles
Önmagad!

Indulj el tiszta lappal, építkezz az Újhold után következő növő Hold idején! Teljesedj ki Teliholdkor és fogyó Hold idején tudatosítsd, azután pedig oldd fel, ami még gátol, engedd el mindazt, ami már nem segíti életed!

Engedd, hogy megszülessen benned az új! Érezd a megújulás erejét! Nézz úgy mindenre, mintha most látnád először! Engedd el a halogatási kényszert és indulj el vágyaid irányába!

Adj magadnak tiszta lapot! Mindenkinek szüksége van tiszta lapra, a tudatra, hogy újrakezdhet mindent. Add meg ezt az érzést magadnak!

 

Megújulás

Készíts saját Újholdas megerősítéseket:

Ma tiszta lappal indulok és ……………………..………..
Elköteleződöm a ……………………..…………. mellett!
Tudatosítom, hogy ……………………..………………….

“Tedd meg az első lépést…!”

Tudatosítsd magadban, hogy sosem késő változtatni és, hogy rajtad múlik a változás! A lehetetlen lehetséges!

Indulj el a boldogságod felé! Kezdd el most az új szokások beépítését! Ne várj, hanem tegyél a változásért! Ha te nem teszed meg, akkor ki teszi meg helyetted?

Ne állj eléd!

Ne húzd vissza magad! Soha többé ne állj a saját utadba! Engedd el a múltat, engedd el a hibáid feletti ítélkezést! Dobáld ki a kosaradból a sok évtizedes kacatot és szállj fel!

Segíts másokat is abban, hogy megtegyék ezt! Ne merülj el az önsajnálatban, ne időzz a gödör alján, mert úgy másokat sem tudsz kihúzni onnan!

Rajtad múlik! Szabadítsd fel magad! Indulj el a vágyaid irányába! Foszd meg magad a korlátaid képzeteitől! Tartsd képesnek magad arra, hogy olyan életet élj, amire vágysz! Ne panaszkodj a világra és a körülményekre! Láss! Te döntöd el, miben hiszel!

Esti Újhold Meditáció

Indulj tiszta lappal! Elalvás előtt határozd el, hogy mostantól nem a múlt fogja meghatározni az életedet, hanem új útra lépsz! Jelentsd is ki hangosan az elhatározásodat és hogy merre indulsz el, hova szeretnél eljutni, mit szeretnél valójában!

Vegyél elő most egy tiszta lapot, mely a megújulásodat és az újrakezdés erejét szimbolizálja! Először csak nézd, meditálj felette! Hagyd, hogy hasson rád. Igen, ez a Te tiszta lapod! Érezd, hogy bármi volt is tegnap, ma mindent újra kezdhetsz! Légy jelen a jelenben!

Ezután különböző megerősítés-mondókákkal, mantrafüzérekkel erősítheted meg ezt a tiszta lappal indulást:

Megújulok.
Tiszta lappal új útra indulok.
Megújulok.
Megnyílnak előttem új távlatok.
Megújulok.
Új célok felé indulok.
Megújulok.
Egyre kitartóbb vagyok!
Megújulok.
Előre visznek a kihívások!

MEGÚJULÁS, SIKER!

* Melyik az az életterületed, ahol most úgy érzed, megtorpantál?
* Hol jönne most nagyon jól egy segítő, aki minden nap Veled van?
* Milyen problémád megoldásában kérnél segítséget?

Írd meg nekem megjegyzésben és én elkészítem a Te saját, személyes karkötődet!

Mindössze 10 db készül belőle a mai különleges, nagy energiájú napon és mindegyik más és más! Melyik lesz a Te segítőd?

Megújulás karkötő az Újhold és a közismerten eredeti, újító Vízöntő erejével abban támogat Téged, hogy megújulj, új lehetőségeket vegyél észre és sikereid legyenek az általad kiválasztott életterületen és ehhez kapsz egy személyes kristályt is, melyből a Te karkötőd készül. Nem véletlen, melyik kristály kerül Hozzád! (Személyes támogató köveidről leírást is fogsz tőlem kapni a karkötőd mellé.)

A személyes programozott kristály karkötők EGYEDI termékek, mindenkié más és más! Válassz ki egy életterületet, ahol szeretnél megújulni és sikereket elérni és írd bele a megrendelésnél a megjegyzésbe!

A programozott kristályok segítségével minden nap feltöltődhetsz a pozitív energiával!A Tudatkulcs Megújulás karkötőjét viselve 3 hónapon belül fokozatosan egyre harmonikusabb leszel, megtapasztalod a sikereket és így egyre több boldogságot hozó élményben lesz részed! Ebben segítenek Téged a Tudatkulcs különleges kristályai!

Kattints ide, kérd most a te személyes segítődet, amíg még van belőle!

KAPCSOLÓDÓ, KORÁBBI VIDEÓK:

10921941_412721482227097_1880551328_n

 

A képeslapok háttér grafikáit köszönöm az Álom-Kép oldalnak! ♥

Posted on 1 hozzászólás

TELIHOLD VAN!

 

TELIHOLD KÉPESLAP

 

TELIHOLD ÉS KITELJESEDÉS

Telihold van! A Nap (tudatosság) teljesen megvilágítja a Holdat (tudatalatti) és a Hold a Nap fényét teljes pompájában visszatükrözi. Csodálatos szimbolikus értelme van: bár szemben állnak, mégis a kiteljesedés energiáit hozzák el azáltal, hogy végre tökéletesen meglátjákegymást és együttműködnek. Van egy mondás: „ha csak az akaraton múlna a boldogság, a siker, mindenki boldog, sikeres lenne!” De pontosan a tudatalatti tartalmakat éljük meg a külvilágban, folyamatosan rávetítjük másokra az emlékeinket, rögzült mintáinkat, beépült hiedelmeinket.

TUDATOS ÉS TUDATALATTI ÖSSZHANGJA

A Telihold üzenete: hozd összhangba tudatos és tudatalatti részedet, hogy együttműködve egyre jobban kiteljesedj az életedben! Amennyiben jártas vagy az asztrológiában, nézd meg, életed mely területén (melyik házad fölött) áll most a Nap és a Hold! Mely életterületet vonja fénybe a Nap, mely területeken
érezheted leginkább a telihold hatásait?

 

NÖVEKEDÉS ÉS KITELJESEDÉS

Teliholdkor a folyamatos növekedés után (Növő Hold) eljön a kiteljesedés ideje.

 

LÉLEK-CIKLUSOK

Emlékszel, milyen terveid voltak Újholdkor, miben vágytál tiszta lappal indulni? Milyen lépéseket tettél érte Növő Hold idején, hogyan építkeztél, növekedtél benne? Ha tudatosan nem is gyakoroltad, ne keseredj el, hiszen most sem késő: döntsd el, miben szeretnél kiteljesedni és mi az, amit elengedsz az elkövetkezendő időszakban (Fogyó Hold), amit úgymond “feláldozol” érte? Mit tudsz odaadni, hogy megkaphasd, visszakaphasd?

 

AZ OROSZLÁN-VÍZÖNTŐ TENGELY,
AZ ÖNÉRVÉNYESÍTÉS TENGELYE

 

lion-759374_960_720
Az Oroszlán jegyében jár a Hold. E jegyhez az alábbi tulajdonságok
és állapotok tartoznak:

a középpont, a király,
az én, az egó.
Önbizalom, önbecsülés, öntudatosság,
önkifejezés, önmegvalósítás, önérvényesítés, önuralom.
Jószívűség, nagyvonalúság, elismerés,
(lelki)erő, kreativitás, sugárzó fény és melegség.

 

AZ OROSZLÁN MEGERŐSÍTÉSEI:

Szeretem magam, úgy, ahogy vagyok.
Elfogadom magam úgy, ahogy vagyok.
Élvezem az életem minden pillanatát.
Melegséget sugárzok magamból.
Életem fénylő, sugárzó Napja én vagyok.
Becsülöm magam, becsülök másokat.
Dicsérem magam, dicsérek másokat.
Megérdemlem mindazt a jót, amit az Élet nekem szán.
Tudom, hogy áldott vagyok az utamon.
A Nap felé fordulok.

A Nap a Vízöntő jegyében jár.

 

aquarius-759383_960_720

Üzenete:

Fedezd fel azt, hogy mitől vagy különleges és egyedi!

Légy önmagad! Merd megmutatni ezt a csak rád jellemző egyediséget a világnak!

Merj más lenni! Figyelj oda arra, hogy elismerést adj önmagadnak és ösztönzést, biztatást a környezetednek is!

Ápold a baráti kapcsolataidat! Keress, avagy alakíts egy támogató csoportot!

Készíts hosszú távú terveket! Függetlenítsd magad mások hitrendszereitől és építő hiteket építs be az életedbe! Járd a saját utad! Határozd el, hogy mostantól nem a múlt fogja meghatározni az életedet, hanem új útra lépsz! Jelentsd is ki hangosan az elhatározásodat és hogy merre indulsz el, hova szeretnél eljutni, mit szeretnél valójában!

Nézz úgy mindenre, mintha most látnád először!

Lépj ki a megszokott keretekből! Engedd el a halogatási kényszert és indulj el vágyaid irányába! Vezess be reformokat az életedbe ott, ahol szükséges! Kezdd el most az újítást, az új szokások beépítését! Ne várj, hanem tegyél a változásért! Ha te nem teszed meg, akkor ki teszi meg helyetted?

Segíts másokat is abban, hogy megtegyék ezt! Ne merülj el az
önsajnálatban, ne időzz a gödör alján, mert úgy másokat sem tudsz kihúzni onnan!

 

A VÍZÖNTŐ MEGERŐSÍTÉSEI:

Tisztelem és becsülöm egyediségemet.
Szeretettel elfogadom saját eredetiségemet.
Tisztelem másokban is ezt az egyediséget.
Megmutatom magam a világnak.
A saját utamat járom.
Barátságos és jószándékú vagyok.
Képes vagyok változtatni az életemen.
Merek nagyot álmodni!
Átlépem a komfortzónám és megvalósítom önmagam.
Független vagyok és önálló.

Nézd meg, hogy életedben most hol hangsúlyosak ezek a témák! Hol van szükség arra, hogy ezek a minőségek egyensúlyba kerüljenek? Hol tapasztalsz egyensúlyhiányt, vagy túlzásokat? Hol van szükséged most az Oroszlán és a Vízöntő archetípus tanításaira?

 

TELIHOLDAS KULCSKÉRDÉSEK 

Érdemes rászánni a következő kérdésekre egy kis időt és végiggondolni, valamint rögzíteni a válaszaid, mert nagyon sok hasznos felismeréshez vezethetnek el:

Miben szeretnél most kiteljesedni?
Hol vagy most és hova akarsz eljutni?
Milyen lépéseket fogsz megtenni ezért?
Hol van szükség őszinte szembenézésre?
Összhangban van-e tudatos és tudatalatti részed?

Mit gondolsz saját magadról?
Hogyan látod a helyedet a világban?
Mennyire erős az önérvényesítési képességed?
Mennyire vagy csapatjátékos?
Mennyire van egyensúlyban ez a két terület az életedben?

Mit jelent számodra a hatalom és mit szeretnél most uralni az életedben?
Mennyire veszed komolyan saját magad és az életed?
Megengeded-e magadnak, hogy néha belenézz a görbe tükörbe?
Tudsz-e olykor nevetni önmagadon, a komolyságodon?

Miben vagy egyedi és különleges?
Milyen példát mutatsz másoknak?
Mennyire mered a saját utadat járni?
Mennyire mutatod meg magad a külvilágnak?

Mennyi elismerést, dicséretet adsz magadnak és másoknak?
Mi sugárzik belőled mások felé?
Érzed-e a saját középpontodat?
Milyen elképzeléseid vannak a jövődről?

Mennyire vagy független?
Szerinted milyen a jó vezető?

Hol van most szükséged újításra?
Hol van szükséged leginkább a szabadságra?

 

HOLD ÉS AZ EGÉSZSÉG

Az Oroszlán szerve a szív, a gerincoszlop, a hát, a mellkas, valamint hozzá tartozik a vérkeringés is. Az Oroszlán archetípusa a király, ura pedig a Nap. A Nap mindenkire árasztja fényét, anélkül, hogy megítélné és megvonná tőle az életető meleget. Melegszívű, mondjuk arra, aki barátságosan, jóindulattal viszonyul a környezetéhez. A magyar nyelvben nagyon sok, rendkívül kifejező mondást találunk még a témában: “Szívére veszi a dolgokat.” “Szívtelen ember”. “Teljes szívvel végzi a feladatát.” “Nincs szíve hozzá.” “”Félszívvel van benne a dolgokban.” “Szívességet tesz.” Ha megnézed, a SZÍVES-ség mindig szívből jövő jócselekedet. Érdemes elgondolkodni, hogy egyes cselekedeteink mögött voltaképpen mi húzódik meg. Miért teszünk meg ezt vagy azt? “Követi a szíve szavát.” – tartja a mondás. Gondoljuk végig, mi a szívünk útján járunk-e? “Teljes mellszélességgel” kiállunk-e valami mellett? Hátproblémáknál gyakran azt látjuk, hogy az illető képtelen meghajolni valami előtt. Oroszlán diszharmónia esetén vizsgáljuk meg az apához fűződő viszonyt is!

A napfonat csakra lelki szemeim előtt mindig a középpontomban sugárzó Nap szimbólumaként jelenik meg. Színe az arany, valamint a sárga és a Nap, mint fővilágosító tartozik hozzá, ami az asztrológiában az Oroszlán jegyet uralja. Eleme a tűz. A csakrához tartozik a hatalom, a jelen megélése, az öröm, az elfogadás bölcsessége. Gondoljunk a Napra, ítélkezés nélkül szórja fényét és adja melegét, egyformán minden élőlény számára.

A csakra zavarai esetén előfordul, hogy az életet értelmetlennek érezzük, kerüljük a kihívásokat, a világot hideg helynek érzékeljük, avagy (túlműködés esetén) minden áron a saját elképzeléseinkhez próbáljuk igazítani, fennhéjázóan viselkedünk. A jelen helyett a jövőben élünk. Betegségei például a cukorbetegség, illetve különböző fekélyek.

Az Oroszlán jegyéhez tartozó illóolaj a narancs:

Kiváló természetes légfrissítő, élénkít, javítja a közérzetet. Bőrtisztító, vérnyomáscsökkentő, serkenti az emésztést és növeli az étvágyat.

 

TELIHOLDAS KITELJESEDÉS MANTRA

Kiteljesedem az örömben,
enyém mindaz, amire vágyom,
minden nap hálatelt szívvel
a boldogág útját járom.

 

TUDATOS TEREMTÉS SZÁZSZOROS HATÉKONYSÁGGAL!

 

Kérd most a nagyerejű teliholdas programozott kristály ékszereket!

Szerencsevonzó és sikerhozó karkötő programozott kristályokkal, a legtisztább, valódi sterling EZÜST csillagjegy medállal! 

A Kristálykulcs legújabb szemet gyönyörködtető féldrágakő és színezüst medállal készült karkötőji igazi kézműves különlegességek, melyek abban segít Téged (illetve azt, akit megjándékozol vele) hogy:

✔ szerencsésnek érezd magad 
✔ vonzd magadhoz a szerencsés helyzeteket
✔ megéld a sikert

Kattints a csillagjegyedre és olvasd el, mennyi mindenben segít ez a különlegesség, melyet máshol, ebben a formában nem láttam. Ráadásul most még extra akcióban kérheted, értékéhez képest töredék áron ezt a prémium minőségű ékszert! 

 

✔ Kos szerencse karkötő – vörös jáspis programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Bika szerencse karkötő – karneol programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Ikrek szerencse karkötő – fehér achát programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Rák szerencse karkötő – hegyikristály programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Oroszlán szerencse karkötő – tigrisszem programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Szűz szerencse karkötő – füstkvarc programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Mérleg szerencse karkötő – rózsakvarc programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Skorpió szerencse karkötő – ónix programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Nyilas szerencse karkötő – ametiszt programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Bak szerencse karkötő – hópehely obszidián programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Vízöntő szerencse karkötő – aventurin programozott kristályokkal és ezüst medállal

✔ Halak szerencse karkötő – óceán jáspis programozott kristályokkal és ezüst medállal

 

A karkötő mellé kiváló ajándék lehet még egy horoszkóp elemzés az új évre, melyet ide kattintva tudsz kérni!

TELIHOLDAS AKCIÓ! Bármely akciós, 5490 Ft-os programozott kristályszett mellé kizárólag a MAI napon ajándékba jár az 5000 Ft értékű programozott ‘pénzvonzó kristálykő pénztárcba’ és előreutalás esetén belföldre ingyen kiszállítjuk!

 

moon-323425_640


ÉLETMÓD TIPPEK

Megfigyelték, hogy teliholdkor az emberek feszültebbek és érzékenyebbek. Amit eddig halogattunk, most már tanácsos elvégezni, így megkönnyebbülünk és nyugodtabbak leszünk. Utána szükség szerint menjünk el egy stresszoldó, relaxáló, – avagy frissítő masszázsra, hogy energia szintünk egyensúlyba kerüljön és este párologtassunk gyógynövényes illóolajat a könnyebb alvásért.

Szépség receptek: levendulás, vagy citromfüves nyugtató-ellazító fürdő; uborkás, joghurtos, túrós hűsítő, tápláló maszkok.
Életvezetési tippek: végezz olyan tevékenységet, amit élvezel, ami kikapcsol és ellazít! Írd össze az elmúlt két hétben elért eredményeidet és sikereidet. Ha van Tudatkulcs VágyVonzó Naplód, vezesd rendszeresen a benne található Sikernaplót!

 

Posted on Hozzászólás most!

ÚJHOLD VAN!

Eljött a megújulás ideje,
légy Te a Megújulás Mestere!

 

megújulás_újhold

 

Újhold van a Bak jegyében, sokszorosan is a célok, a küldetés, a tervezés témái kerülnek előtérbe és az égi energiák támogatnak bennünket ebben.

 

“Amint fent, úgy lent!” – Itt az ideje magasabb célokat kitűzni, kijelölni az útirányt és elindulni!

* Indulj ma tiszta lappal! Határozd el, hogy mától kezdve nem a múlt fogja meghatározni az életedet, hanem új útra lépsz! Jelentsd is ki hangosan az elhatározásodat!

* Vegyél elő egy tiszta lapot, mely a megújulásodat és az újrakezdés erejét szimbolizálja! Először csak nézd, meditálj felette! Hagyd, hogy hasson rád. Igen, ez a Te tiszta lapod! Érezd, hogy bármi volt is tegnap, ma mindent újra kezdhetsz! Légy jelen a jelenben!

* Ezután különböző megerősítés-mondókákkal, mantrafüzérekkel erősítheted meg ezt a tiszta lappal indulást:

Megújulok.
Tiszta lappal új útra indulok.
Megújulok.
Megnyílnak előttem új távlatok.
Megújulok.
Új célok felé indulok.
Megújulok.
Egyre kitartóbb vagyok!
Megújulok.
Előre visznek a kihívások!

* Felelősséget vállalok életem minden helyzetéért, felállok akkor is, hogyha kudarc ért! Minden tapasztalat előrevisz, minden engem erősít! Az élet folyamatos fejlődés, szüntelen megújulás, rajtam múlik az előre haladás! Áldás az átalakulás!

 

horoscope-677900_960_720

 

Hála Mantra (Bak)

Hálás vagyok, amiért minden célom elérem a megfelelő módon, a megfelelő időben! Köszönöm a sikereimet és köszönöm a kudarcaimat is! Visszagondolva látom, hogy milyen erős vagyok és mennyit fejlődtem! Mindig felálltam és továbbmentem, egyre feljebb jutottam! Köszönöm, hogy sikerült!

 

Megújulás karkötő programozott kristályokkal – egyedi, csak Neked készül, az Újhold erejével támogat a siker elérésében! Ha szeretnél egyet, kérd most privát üzenetben, a Kapcsolat menüpontra kattintva, írd meg, melyik életterületeden szeretnél megújulást, megoldást!

 

* Tegyél ma különleges célkitűző fogadalmat! >> Kezdd el ma a Tudatkulcs 28 lépéses Célelérő programját!

Írd le a tiszta lapra, ami felett meditáltál, sőt azután találj egy tanút! Fogadd őt bizalmadba, mondd el neki a fogadalmadat! Hiszen amikor másnak fogadunk meg valamit, sokkal erősebb az ösztönzés, sőt, az illető lelki támogatására a későbbiekben is számíthatunk!

Ma tiszta lappal indulok.
Elhatároztam, hogy ……………………..………………..
Elköteleződöm a ……………………..…………. mellett!
Tudatosítom, hogy ……………………..…………………
Fogadom, hogy ……………………..……………………..

* Tűzz ki konkrét célokat! Írd le őket részletesen! Ebben hasznos segítőtárs a Célok elérése ajándék tréning, melyet feliratkozás után küldtem el Neked.

* Meditációs kép: miután tisztáztad magadban céljaid, képzeld el, lásd magad előtt, érezd át, hogy elérted azokat! Lásd magad, amint egyre fejjebb és fejjebb haladsz, amint egyre jobban kiteljesedsz az életben. Egyszóval: arra figyelj, amit szeretsz, amit szeretnél elérni! Érdemes rendszeresen, átéléssel alkalmazni! Tedd szokásoddá, hogy elképzeled mindazt, amire vágysz. Napközben is rendszeresen emlékeztesd magad a következő módon: percekig köszönd meg mindazt (hangosan kimondva), amit szeretnél elérni és azt is, amid már van (akár vegyesen, tehát váltogatva is alkalmazhatod)! Pl.: köszönöm a sikert, köszönöm az egészséget, köszönöm a boldog családi életet, stb. Ez egy remek módszer arra, hogy ráhangolódj a vágyaidra, összhangba kerülj velük és a hála révén minél több ideig tartózkodj a szeretet állapotában!
* Újhold idején a Nap és a Hold együtt áll az égen. Engedd, hogy tudatod és tudatalattid összhangja elhozza számodra a sikert és a boldogulást! Rendszeresen erősítsd, foglalkozz azzal, amit szeretsz, meditálj azokon az értékeken, melyeket beépíteni szeretnél az életedbe, beszélj arról, amit szeretsz és add is azt másoknak, amit szeretsz!

 

céljaim elérése

 

„Kudarc nem létezik. Itt az idő, hogy dönts. Itt és most meg kell ígérd magadnak, hogy soha többé nem adod át magad a legyőzöttség vagy a búskomorság érzésének. Ez még nem jelenti azt, hogy el kellene rugaszkodnod a valóságtól – csak azt kell megértened, hogy ha megadod magad a lehangoltságnak, akkor épp arra nem lesz erőd, hogy változtass az életeden, és továbblendítsd azt. El kell hinned, hogy még akkor is változtathatsz, ha ez itt és most teljességgel lehetetlennek tűnik.” – Anthony Robbins

* Engedd, hogy megszülessen benned az új! Érezd a megújulás erejét! Nézz úgy mindenre, mintha most látnád először! Engedd el a halogatási kényszert és indulj el vágyaid irányába! Kívánom, hogy áldás kísérje lépteid!

Szeretettel: Timke

 

 

 

 

 

Posted on Hozzászólás most!

CSODÁLATOS KAPCSOLAT! ÚJHOLD ÉS A TISZTA LAP!

 

ÚJHOLD VAN!
===========

 

Égi üzenet: teljesedj ki önmagadban és a kapcsolataidban!

Újhold van a Mérleg jegyében: a megújulás energiáit hozza el az életünkbe. Üzenete: zárjuk le a múltat és induljunk el a boldogság, a meghitt kapcsolatok és a harmónia útján!

Új ciklus kezdődik! A megújulás, az újjászületés ígéretét rejti a Hold. Engedd, hogy megszülessen benned az új! Nézz úgy mindenre, mintha most látnád először! Indulj el!

Adj magadnak tiszta lapot! Mindenkinek szüksége van tiszta lapra, a tudatra, hogy újra tiszta lappal kezdhet mindent. Add meg ezt magunknak! A tiszta lappal indulás megnyugvással tölt el, felszabadít a múlt nyomasztó terhei alól. Engedd meg magadnak ezt a megkönnyebbülést és indulj el vágyaid felé!

Indulj ma tiszta lappal, azután építkezz és építsd a kapcsolataidat növő Hold idején, teljesedj ki Teliholdkor és fogyó Hold idején tudatosítsd, azután pedig oldd fel, engedd el mindazt, ami gátol, ami már nem segíti életed!

Akarat és érzelmek összhangja: Újhold idején a Nap és a Hold együtt áll az égen. Engedd, hogy tudatod és tudatalattid összhangja elhozza számodra a sikert és a boldogulást!A Fogyó Hold az elengedésben segített és érdemes ezt ebben az időszakban is tudatosan gyakorolni. Engedj el mindent, ami gátol, gyakorold tudatosan a megbocsájtást, érezzük felszabadító erejét!

Az Újholdat követő növő Hold időszakában rendszeresen erősítsd, foglalkozz azzal, amit szeretsz, meditálj azokon az értékeken, melyeket beépíteni szeretnél az életedbe, beszélj arról, amit szeretsz és add is azt másoknak, amit szeretsz!

 

TANULJ VELEM!
 
AKTUÁLIS TANFOLYAMOK MA MÉG KORÁNKELŐ KEDVEZMÉNNYEL:
Új, októberi tanfolyami időpontok ma még extra előjelentkezési kedvezménnyel! Kattints ide és jelentkezz most! ->
(Már négyféle csomag közül választhatsz!)
“Nagyon szeretem, amit és ahogyan tanítasz! Szerintem egy különlegesség. Az, ahogyan a lélekre figyelsz és tényleg ilyen átfogóan és alaposan , sokoldalúan, és ennyi ötlettel, én nagyon-nagyon szeretem. És nagyon megnyugtató is , ahogyan tanítasz. Ilyen sincsen még egy! Timke csak egy van. :-)” – B. Krisztina

 

Fókuszban a kapcsolatok, a döntések és az egyensúly

Miben indulhatunk most tiszta lappal? Milyen tanulási folyamatot indíthat el a Mérleg?

A Mérleg archetípus abban segít, hogy ne feledkezzünk el a mértékletességről, az egyensúlyról. A Szűz eltávolítja a felesleget, a Mérleg pedig gondoskodik arról, hogy az optimális állapot fennmaradjon.

Segít a kompromisszumok megkeresésében, magasabb szinten a nyertes-nyertes filozófia gyakorlati alkalmazásában. Segít abban, hogy ráhangolódjunk a másik ember gondolkodásmódjára és megértéssel forduljunk felé.

A Mérleg megmutatja számunkra, hogy mennyi szépség vesz körül bennünket, ha van rá szemünk. Képes meglátni mindenben és mindenkiben a rá jellemző szépséget, illetve azt, ami az erőssége. A Mérleg azt keresi, ami összeköt, nem azt, ami szétválaszt.

Bővebben ITT: Fókuszban a Mérleg

A Mérleg a kapcsolati tengely „te” pólusa. Segít abban, hogy felismerjük a tükröt, melyet a társunk, illetve a külvilág mutat nekünk.

>>Emlékezz: annyira tartanak mások, amennyire te becsülöd magad! Könnyen megláthatod önmagadhoz való hozzáállásod minőségét, ha megfigyeled, milyen bánásmódot kapsz másoktól. Ha nem tetszik, akkor bizony eljött az idő változtatni! Tudod, belülről… benned kezdődik!

Légy szerető társa önmagadnak és szerető társa leszel másoknak! Így vonzod magadhoz a hasonló helyzeteket, melyekben újra és újra átélheted szerethetőségedet és egyre többet adhatsz belőle másoknak!

Nagyon fontos az, hogy milyennek látjuk belül a minket körülvevő embereket és dolgokat. Ők pontosan a belső látásmódunkat fogják tükrözni, azokat a tudatalatti képeket, melyeket rájuk vetítettünk, ám voltaképpen hozzánk tartoznak.Vegyük észre, hogy a külvilágunk a tükrünk. Minden és mindenki tükör!

Minden elnyomott gondolatunkat, nézetünket valaki tükrözni fogja. S mivel elnyomott dologról van szó, tehát nem vagyunk tudatában, az illető szavaira, tettére valószínűleg rendkívül idegesen fogunk reagálni.

Az érzelmek rendkívül jó útjelző táblák: minden, ami hatást vált ki belőled, azzal dolgod van. Egy ismétlődő esemény is segíteni akar bennünket. Azért jelenik meg újra és újra, hogy észrevegyük és oldjuk mindazt, amivel kapcsolatban áll.

Az elengedés nem azt jelenti, hogy eltoljuk magunktól! Szeretettel köszönjük meg a segítséget, amit nyújt nekünk, ismerjük fel a tanítást, azután pedig dolgozzunk rajta! A kulcsszó a szeretet: ne képzeljük ellenségnek az “álruhás” segítőt!

Egy példa: nagyon szeretnél elérni valamit. Lelkesen elmondod több embernek, a zömének tetszik, ám van egyvalaki, aki hidegen annyit mond: úgysem sikerül. Nos ilyenkor ismerd fel ahelyett, hogy nekiesnél: ő pontosan azt tükrözi, hogy maradt benned kétség és ezután már dolgozhatsz is a kétség elengedésén. Nézd meg, vajon ő egy múltbeli személyt tükröz? Sokszor mondták ezt neked a múltban? Ki mondta?

Ha így nézed a dolgokat, visszaszerzed a hatalmadat a saját életed alakítása felett és meg tudod vizsgálni, mi zajlik benned, segítesz magadon.

Figyelj arra, amit egy adott helyzettel kapcsolatban látsz, hallasz, tapasztalsz!

“Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, “én jobban csinálnám”, mindent, mit a másikban megváltoztatnék, bírálok, minden, amit véleményezek, az bennem van, önmagamban. Minden, amit én kritizálok a másikban, minden, ami ellen harcolok, az bennem van.” – Hamvas Béla

Megerősítések:

Harmónia és egyensúly van bennem.
Belső és külső világom összhangban van.
Ösztönösen jó döntéseket hozok.
Összhangban vagyok magammal.
Szeretetteljes kapcsolataim vannak.
Szeretek szeretni!
Azt keresem, ami összeköt!

 

Megerősítés Mondóka:

Hű tükröm a társam,
kapcsolatunkon áldás van.
Megmutatja nekem,
mit bensőmben őriztem.

 

Elhatározás

Határozd el, hogy megteremted magadban és magad körül a harmóniát! Határozd el, hogy észreveszed a békét minden szituációban! Határozd el, hogy a békét és szeretetet választod! Határozd el, hogy mostantól boldogságban, szeretetben élsz! Határozd el, hogy mostantól olyannak látod magad, amilyenné válni szeretnél! Határozd el, hogy mostantól olyannak látod a másikat, amilyenné szeretnéd, hogy váljon!

„Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.” – Goethe

Tudatosítsd magadban, hogy sosem késő változtatni és, hogy rajtad múlik a változás! A lehetetlen lehetséges!

Indulj el a boldogságod felé! Kezdd el most az új szokások beépítését! Ne várj, hanem tegyél a változásért! Hiszen, ha Te nem teszed meg, akkor ki teszi meg helyetted?

 

 

 

 

 

1900078_703551239667475_38323450_n

<Kép: Pinterest;Laura Duque>

HAMAROSAN ÚJRA KAPHATÓ LESZ A CSAKRA HARMONIZÁLÓ PROGRAMOZOTT KRISTÁLY KARKÖTŐ AZ ÚJHOLD EREJÉVEL, AJÁNDÉK ANGYALI VÉDELEM KRISTÁLYSZETTEL!

Posted on Hozzászólás most!

ÚJHOLD VAN!

 

Mit üzen az Újhold

 

megújulás_újhold

 

Tiéd a megújulás ereje! Sosem késő változtatni. Bármely pillanatban újjászülethetsz, megújulhatsz, új irányba indulhatsz! Rajtad múlik! Szabadítsd fel magad! Indulj el a vágyaid irányába! Foszd meg magad a korlátaid képzeteitől! Tartsd képesnek magad arra, hogy olyan életet élj, amire vágysz! Ne panaszkodj a világra és a körülményekre! Láss! Te döntöd el, miben hiszel! Indulj el a boldogságod felé! Kezdd el most az új szokások beépítését! Ne várj, hanem tegyél a változásért! Ha te nem teszed meg, akkor ki teszi meg helyetted?

 

Égi szimbólum

 

Újhold idején a Nap és a Hold együtt áll az égen. A Hold „utóléri” a Napot és 13 órakor egzakttá válik az Újhold a Szűz jegyében. A Nap a tudatosság, a Hold a lélek, a tudatalatti szimbóluma.
A megújulás ideje! Megfigyelhető, hogy az energiánk ezen időszakban megnő. Ma érdemes új dologba kezdenünk (a Szűz jegyhez tartozó tevékenységekben különösképp), új célokat meghatároznunk, meditálnunk, lazítanunk, illetve böjtölnünk, mert a méreganyagok gyorsabban távoznak el a szervezetünkből és könnyebb is betartanunk.

 

Kedvező időszak az alábbi Szűzhöz tartozó tevékenységekre: ügyintézésre, hivatalos- és üzleti ügyek intézésére, üzleti találkozókra, gyógyító fürdőkre és kúrákra, írásra, tanulásra, szervezésre, illetve fodrászra.

 

Megújulás karkötő programozott kristályokkal – egyedi, csak Neked készül, az Újhold erejével támogat a siker elérésében! (Hamarosan ismét elérhetőek lesznek a Tudatkulcs különleges, pozitív információkkal feltöltött, támogató programozott kristályai!)

 

Léleképítés 

 

☾ Tegyünk rendet belül és kívül is!

 

Kezdjük el rendszerezni a dolgainkat! Kívül is, belül is! Itt az ideje rendet tenni külső és belső világunkban, belső terünket tisztán tartani. Ennek első lépése, hogy önmagunkkal töltsünk egy kis időt! Amikor belül rend van, kívül is tükröződni fog.

 

☾ Engedjük el az aggodalmakat!

 

Aggodalmam én teremtettem, így megszüntethetem.
Már nem szolgálja életem. Gyorsan el is engedem!

 

☾ Erősítsük magunkban, hogy képesek vagyunk megoldani életünk nehézségeit!

 

Hányszor halljuk, hogy az élet könnyű, csak mi magunk bonyolítjuk. Keressük az egyszerű, de nagyszerű módokat, megoldásokat, tudatosítsuk magunkban, hogy mindenre van megoldás, szoktassuk magunkat ahhoz, hogy megoldásokban gondolkodjunk problémák helyett! Határozzuk el, hogy kihozzuk a legjobbat minden helyzetből!

 

☾ Lépésenként, szorgalmasan

 

Lépjük át a kényelmi zónánkat és vegyük észre, hogy az “ördög a részletekben lakozik.” Hiába a nagyszabású terv, a ragyogó képességek, ha mindig csak azt tesszük, amit korábban! Ha lépésenként haladunk, egyre több sikerélménnyel leszünk gazdagabbak, egyre bátrabban, ügyesebben fogunk megoldani nehezebb feladatokat is.

 

☾ Gyakorlati segítségnyújtás

 

Amikor másokon segítünk, elmúlik a depresszió, az aggódás, a szorongás, mi magunk is egyre jobban leszünk és egyre többet kapunk vissza abból, amit adtunk.

 

Újhold Meditáció 

 

Indulj tiszta lappal! Határozd el, hogy mostantól nem a múlt fogja meghatározni az életedet, hanem új útra lépsz! Jelentsd is ki hangosan az elhatározásodat és hogy merre indulsz el, hova szeretnél eljutni, mit szeretnél valójában!
Vegyél elő most egy tiszta lapot, mely a megújulásodat és az újrakezdés erejét szimbolizálja! Először csak nézd, meditálj felette! Hagyd, hogy hasson rád. Igen, ez a Te tiszta lapod! Érezd, hogy bármi volt is tegnap, ma mindent újra kezdhetsz! Légy jelen a jelenben!
Ezután különböző megerősítés-mondókákkal, mantrafüzérekkel erősítheted meg ezt a tiszta lappal indulást:

 

Megújulok. 
Tiszta lappal új útra indulok.
Megújulok.
Megnyílnak előttem új távlatok.
Megújulok.
Új célok felé indulok.
Megújulok.
Egyre kitartóbb vagyok!
Megújulok.
Szorgalmas vagyok!
Megújulok.
Minden ügyesen megoldok!
Megújulok.
Előre visznek a kihívások!

 

Írd le a tiszta lapra, ami felett meditáltál, sőt azután találj egy tanút! Fogadd őt bizalmadba, mondd el neki a fogadalmadat! Hiszen amikor másnak fogadunk meg valamit, sokkal erősebb az ösztönzés, sőt, az illető lelki támogatására a későbbiekben is számíthatunk!

 

Készíts saját Újholdas megerősítéseket:

 

Ma tiszta lappal indulok és ……………………………….
Elköteleződöm a ………………………………… mellett!
Tudatosítom, hogy …………………………………………

 

Kapcsolódó videók:


TAROT TANODA – OKLEVELES ONLINE KÁRTYAVETŐ KÉPZÉS!
Október 17-én indul a Tudatkulcs okleveles Tarot online tanfolyama! Amennyiben érdekel ez az egyedülálló lehetőség, kérlek, kattints ide! Kedvezményes előjelentkezési lehetőség!

ASZTROLÓGIA ÉS ÖNISMERET TANFOLYAM!
szintén októberben, újholdkor indul a Tudatkulcs Asztrológus Képzés alap modulja, valamint a Symbolon kártyavető képzés, melyet szívből ajánlok nemcsak azoknak, akik új hivatástszeretnének elsajátítani, hanem mindazok számára is, akik szeretnék mélyíteni az önismeretüket! Amennyiben érdekel ez az egyedülálló lehetőség, kérlek, kattints ide és jelezd felém, mert így az elsők között tudlak értesíteni, amikor elindul a kedvezményes előjelentkezés!

Hasznos volt számodra ez a cikk? Oszd meg másokkal is!