Posted on Hozzászólás most!

ANGYALI ÜZENET

Aggodalmaskodás helyett maradj derűlátó – üzenik ezzel a csodaszép kártyával az angyalok. Kiváló emlékeztető ez az angyalkártya arra vonatkozóan, hogy a hozzáállásunk mennyire fontos életünk bármely területén. Ahol a figyelem, ott az energia és megfigyelhető, hogy az, ahogyan érezzük magunkat, hatással van mindarra, amit behívunk az életünkbe. A hála, az öröm, a szeretet hasonló dolgokat, kapcsolatokat, eseményeket vonzanak, melyekért hálásak lehetünk, melynek örülhetünk, amit szeretünk.

Olvastam régebben egy érdekes kísérletről: magukat szerencsésnek, illetve szerencsétlennek valló embereknek egy meghatározott útvonalon kellett végigmenniük. A szervezők minden esetben egy nagyobb pénzösszeget tettek a földre. Érdekes volt megfigyelni, hogy a magukat szerencsésnek érző emberek minden esetben észrevették a pénzt, míg a másik csoport tagjai közt olyan is volt, aki azt nyilatkozta, valamiért úgy érezte, csukott szemmel próbáljon egy adott útszakaszon áthaladni (pont ott volt a pénz!) Nagyon fontos tehát, hogy hogyan tekintünk önmagunkra, az életünkre, a helyzetünkre!

Az Angyalkártya üzenete:

„Az angyalok azért küldik Neked ezt a kártyát, hogy emlékeztessenek: komoly befolyással bírsz életed (beleértve szerelmi életed) minőségére is. Ha az utóbbi időben panaszkodtál vagy aggodalmaskodtál, akkor az angyalok azt az útmutatást küldik neked, hogy válts optimistább nézőpontra. Ha esetleg korábban a reményeid többszörösen meghiúsultak, még akkor is van rá okod, hogy megőrizd a hitet, miszerint amire vágysz (vágyad, célod megvalósítása, az igaz szerelem) a tiéd lehet… ha hiszel benne!

Még ma tegyél lépéseket annak érdekében, hogy pozitív módon megjelenítsd azt az életet, amelyre vágysz. Kezdd azzal, hogy vizualizálod, amint boldogságban és elégedettségben élsz. Ha szerelmi életed foglalkoztat most leginkább, lásd magad előtt és képzeld el, hogy egy csodálatos partnerrel vagy együtt, aki megtestesíti a számodra fontos tulajdonságokat. Képzeld el, hogy ő is nagyra becsül és szeret téged.
Listákat írhatsz és naplót vezethetsz az érzéseidről, reményeidről, vágyaidról és szándékaidról. Emellett készíthetsz egy „álomtablót” is, egy kartonra felragasztva a céloddal kapcsolatos képeket és szavakat, mondatokat. Minden nap pozitív szándékkal nézz erre az álomtablóra, és kövess minden belső útmutatást, amely arról szól, hogy az álmaiddal kapcsolatban cselekedj.

Pozitív szemléleted fizikailag és energetikailag is vonzóbbá tesz, ami határozottan segíteni fogja önbizalmadat és ezen keresztül a másokhoz fűződő kapcsolatodat is.” – Doreen Virtue

VÁLASZD AZ ÖRÖMÖT,
VÁLASZD A BOLDOGSÁGOT! 🤗

Kívánok csodás napot Neked,
örömöt, bőséget, boldog perceket!

Szeretettel: Timke
https://tudatkulcs.hu

Posted on Hozzászólás most!

ANGYALI ÜZENET

Metatron arkangyal segít bennünket bármely változás idején. Kérd Őt, ha szükséged van most arra, hogy szeretettel vezessen, segítsen abban, hogy egységbe kerülj önmagaddal, hogy tisztán, világosan lásd az utadat, elindulj kétségek nélkül ezen a választott új úton! Metatron segít visszatalálni önmagunkhoz, kapcsolódni az Isteni jelenléttel.

Metatron arkangyal, légy Te a vezetőm! Segítsd kérlek utamat, támogass abban, hogy a kétségek helyett a világosságot, a félelem helyett a szeretetet, a megosztottság helyett az egységet, a széthúzás helyett az együttműködést válasszam és bátran, határozottan haladjak előre a Szeretet, a Szív útján! Hálás vagyok, amiért megmutatod a változásban rejlő lehetőségeket, a helyzetekben rejlő áldásokat és segíted fejlődésemet, felemelkedésemet. Köszönöm, hogy segítesz abban, hogy önvalóm fényesen ragyogjon, hogy szeretettel és elfogadással forduljak önmagamhoz és másokhoz is. Áldást hozó gondolatokkal segítesz nekem abban, hogy szeretettel elengedjem, meghaladjam a múlt korlátait és arra figyeljek, ami előrevisz. Köszönöm, hogy Te vezetsz engem!

Áldás! 🙏

Egységben vagyok önmagammal,
összekapcsolódom a Forrással.
Minden változás előrevisz,
áldás árad arra, ki hisz! 🙏

Kívánom, hogy legyen bőségben, jólétben, szeretetben teli szép napotok!

Öleléssel: Timke

Posted on Hozzászólás most!

ANGYALI ÜZENET

Fordulj Ariel arkangyalhoz, aki segít a belső egyensúly megtalálásában, valamint abban is, hogy összekapcsolódj a bőség forrásával és felismerd, hogy már eleve ott van benned a jóléted forrása. Ő a természet angyala, segíti kapcsolódásunkat a földdel, a természettel.

Ariel segít abban is, hogy a félelem helyett a szeretetet, a nélkülözés gondolatai helyett a bőségtudatot, a megbocsátatlanság helyett a megbocsátást válasszuk.
Az új kezdet angyalaként a változások idején is támogat bennünket, segít abban, hogy elinduljunk vágyaink, céljaink megvalósítása felé.
Ariel arkangyal, most Hozzád fordulok. Segíts engem kérlek, hogy belső erőforrásaim megismerjem és bátran, határozottan elinduljak az új irányba, szívem útján! Köszönöm, hogy mellettem állsz változások idején és segítesz felismerni, hogy belső középpontomban béke, boldogság, bőség lakozik. Köszönöm, hogy most Te vezetsz engem! Köszönöm, hogy a bőség, jólét szabadon áramlik az életemben.
Áldás!
Kívánom, hogy legyen bőségben, jólétben, szeretetben teli szép napotok!
Öleléssel: Timke

Posted on Hozzászólás most!

INSPIRÁCIÓ

„Ne várd meg, amíg a feltételek tökéletesek lesznek a kezdéshez. A kezdés teszi tökéletessé a feltételeket.” – Alan Cohen

Erőkérdések:

Mit tehetek meg már most, ami közelebb visz a céljaimhoz? Mi segít most? Mit teremhetek ma, ami azonnali örömöt és bőséget hoz nekem? Mi fontos most? Mire figyeljek? Mit választok most? 🍀

Kívánok Nektek csodás napot
sok-sok szeretettel: Timke

 

Posted on Hozzászólás most!

REGGELI ÚTRAVALÓ

JÓ REGGELT! ❤️

„Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.” 🍀
(Lucy Maud Montgomery)

Ma egy újabb csodás nap kezdődik el! Úgy döntöttem, adok magamnak egy tiszta lapot, megengedem magamnak az újrakezdést! Elhatároztam, hogy ma megélem a teljesség örömét. Energikus vagyok, lelkesen indulok utamra.

Egész nap a Szeretet és a Boldogság lesznek a vezetőim és amerre járok, békét viszek és szeretet adok! Mosolyommal és szavaimmal áldáshozóvá válok mások számára. Adni öröm! 🙏

Hálásan fogadom a pillanat ajándékait, meglátom a kínálkozó remek lehetőségeket minden helyzetben! Beengedem az életembe a sikert és hagyom, hogy az Élet megmutassa nekem önmagát! Összhangban vagyok önmagammal és az Élettel!
Ez csodálatos! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Áldás! 🙏

(Tudatkulcs Útravaló Megerősítések)

Angyalkártya videók! 🥰

A mai Angyali üzeneteket ide kattintva tudjátok megnézni: https://youtu.be/yXqtq2uj2iY?si=fRcmEWusqTG1xB03