Közzétéve:

LELKESEDÉS – TAROT NAPLÓ XV.

 

ÚJ MOTIVÁLÓ SOROZAT!

ÖNFEJLESZTÉS ÉS SORSALAKÍTÁS

 

Napi tarot

 

A mai nap Tarot kártyáját a számmisztika napi rezgéseinek megfelelően választjuk ki. A mai felismerést és célt a

HALÁL 

lapja mutatja a Tarot kártya Nagy Arkánumából. Ez a lap arra hívja fel a figyelmet, hogy engedjük el mindazt, ami már túlhaladott, ami már felesleges, ami visszahúz, így teremtsünk rendet és új alapokat az életünkben. Ahhoz, hogy befogadjuk az újat, előbb helyet kell készítenünk számára.

Feltehetjük napi kérdésünket többféleképpen is, a Halál lapnál például:

Mi az, amit ideje lenne elengednem? Mit lenne időszerű most lezárnom? Mi az, ami már “halott ügy”? Hogyan állok az elengedés témájához? Mennyire vagyok “biztonsági játékos”?

A mai nap kulcskérdése:

Mi az, ami visszahúz?

 

BOTOK 2. 

Botok 2

Amikor ez a lap megjelenik, azt mutatja, hogy félszívvel, semlegesen, netán szkeptikusan állunk hozzá egy dologhoz, s pontosan emiatt nem cselekszünk. Minden a rendelkezésünkre áll (a képen a földgömb a férfi kezében jelzi ezt), mégsem lépünk semmilyen irányba. Azt is jelezheti, hogy megkaptuk, amit akartunk (szimbólumai: a már említett földgömb, a bot a kézben, valamint, hogy az alak a képen a hegytetőn áll), ám nem lépünk, egyhelyben állunk, s így nem is fejlődünk tovább. A kulcskérdéssel összefüggésben értelmezve arra figyelmeztet bennünket ez a lap, hogy változtassunk hozzáállásunkon, szítsuk fel magunkban a lelkesedés tüzét, legyünk elhivatottak, odaadóak és cselekedjünk! Ha mi nem lépünk, ki teszi meg helyettünk?

Pozitív megerősítés:

Lelkesedésem tűz, hajtóerő,
mellyel sikert sikerre halmozok!

Lelkesedés

Megérkezett a legújabb önfejlesztő sorozat a Tudatkulcs oldalán, mely abban segít, hogy minden nap új lehetőségek táruljanak fel előttünk és egyre tudatosabban éljük meg a mindennapokat. Ez a sorozat ötvözi a számmisztikát és a Tarot kártya tanításait, felismerésekhez vezet és gyakorlati tudásra ösztönöz. 

A Tarot Naplót eredetileg saját használatra terveztem és alkalmaztam. Annyira sokat adott számomra, hogy úgy döntöttem, megosztom Veled! Semmilyen előzetes tudás nem szükséges a napi gyakorláshoz, pusztán elhatározás és nyitottság! 😉 ♥ Szívesen veszem, ha megírod tapasztalataidat, napi felismeréseidet és sikereidet hozzászólásban! 

Közzétéve:

HOLD ÉS AZ EGÉSZSÉG VII.

 

A Hold a Rák jegyében halad.

 

A Rák szerve a gyomor, illetve az emlők, a méh. A Rák archetípusa az anya és a gyermek, hozzá kapcsolódik a táplálás. Gondolj a mondásra: “Nem veszi be a gyomra.” “Gyomrára ment”. Vagy amikor azt mondjuk: “Nincs gyomrom hozzá.” Figyeljünk az érzéseinkre, arra, hogy hogyan érezzük magunkat a világban, hogyan állunk a védettség, a biztonság és az egyesülés, összeolvadás témáihoz. A Rák diszharmónia megnyilvánulhat hangulatzavarokban, lelki betegségekben, valamint memóriazavarokban is. Családunk, gyökereink témái is hangsúlyt kapnak eben a jegyben, valamint gyermekkorunk emlékei és az édesanyánkhoz fűződő viszony. A Rák felelős a folyadékháztartásért is, figyeljük meg, elegendő vizet fogyasztunk-e.

* A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon! *

A koronacsakra a koponya tetején helyezkedik el, kulcsszavai a béke, a felszabadultság és az öröm. A megvilágosodás és a transzcendens dolgok tartoznak hozzá. A hozzá rendelt égitest a Hold, mely az asztrológiában a tudatalatti, a hangulat, az érzések, a gyermekkor, a múlt megjelenítője és az intuitív, hiperérzékeny Rák jegyet uralja. A csakrához tartozó szín az ibolya és a fehér.

Zavarai esetén kételyek jelentkeznek, amikor az ember elzárja magától a fejlődés lehetőségeit, illetve csak egyetlen elképzelt megoldáshoz ragaszkodik görcsösen. Tanulási nehézségek, depresszió jelentkezhet. Jellegzetes betegsége az elmezavar.

* A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon! *

A Rák jegyéhez tartozó illóolaj a vanília:

Étvágy- és hangulatjavító. Feszültségoldó, nyugtatja a lelket. Menstruációs zavarokra is hatásos, emellett fokozza a nemi vágyat, afrodiziákum.

A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon!*

* Léleképítő Hold tanácsokat IDE KATTINTVA olvashatsz! *

Közzétéve:

ÚJ FELISMERÉSEK, ÚJ ÚT – TAROT NAPLÓ XIV.

 

ÚJ MOTIVÁLÓ SOROZAT!

ÖNFEJLESZTÉS ÉS SORSALAKÍTÁS

 

Napi tarot

 

A mai nap Tarot kártyáját a számmisztika napi rezgéseinek megfelelően választjuk ki. A mai felismerést és célt az 

AKASZTOTT 

lapja mutatja a Tarot kártya Nagy Arkánumából. Ez a lap arra hívja fel a figyelmet, hogy gondolataink, nézőpontunk megváltoztatásával tudunk változtatni egy-egy megrekedt helyzeten. A nézőpontváltás segít, hogy elengedjük az áldozattudatot és aktívak legyünk, tudatos teremtővé váljunk, életünk alakítójává.

Feltehetjük napi kérdésünket többféleképpen is, az Akasztott lapnál például:

Hol érzem áldozatnak magam (körülmények, múlt hatása, stb.)? Hol érzem azt, hogy nem tudok hatékonyan cselekedni? Mivel kapcsolatban van szükség most egy újfajta gondolkodásmódra, hiedelmek pozitív hitekké való alakítására? Hol van szükség szemléletváltásra, új felismerésekre?

A mai nap kulcskérdése:

Hol van szükség arra, hogy megújítsam a gondolkodásmódomat?

 

KELYHEK 8. 

Kelyhek 8

Amikor ez a lap megjelenik, azt mutatja, hogy önszántunkból új útra lépünk, elindulunk az ismeretlenbe és esetleg hátrahagyunk olyan dolgokat is, melyekhez kötődtünk, melyek egykor sokat jelentettek számunkra. Önállóságot is mutat ez a lap és azt, hogy végre a saját utunkon haladunk, mások befolyásától mentesen. Kelyhek lap révén érzelmi változásokat, átalakulást is jelez. Napi kérdésünkkel összefüggésben felhívja a figyelmet arra, hogy gondolkodásunk megújításával érzelmi változások is megjelennek az életünkben és függetlenítve magunkat a külvilág ítéleteitől, a saját utunkra léphetünk.

Pozitív megerősítés:

Saját utamat járom
és megnyílnak előttem a csodák, mint százezer virág.

Inspiráló idézet:

“Senki sem lehet az életed hőse, csak te magad. Nem menthetnek meg mások, ugyanis senkinek sem lehet akkora hatása az életedre, hogy változtass, hogy elindulj, hogy átalakulj. Segíthetnek, elindíthatnak az utadon, de csak te tudsz rajta maradni. Neked kell döntened, neked kell akarnod, neked kell erőt venned magadon, és hinned abban, hogy van egy olyan élet, ami boldoggá tesz és megéri érte harcolni.”Oravecz Nóra

Megérkezett a legújabb önfejlesztő sorozat a Tudatkulcs oldalán, mely abban segít, hogy minden nap új lehetőségek táruljanak fel előttünk és egyre tudatosabban éljük meg a mindennapokat. Ez a sorozat ötvözi a számmisztikát és a Tarot kártya tanításait, felismerésekhez vezet és gyakorlati tudásra ösztönöz. 

A Tarot Naplót eredetileg saját használatra terveztem és alkalmaztam. Annyira sokat adott számomra, hogy úgy döntöttem, megosztom Veled! Semmilyen előzetes tudás nem szükséges a napi gyakorláshoz, pusztán elhatározás és nyitottság! 😉 ♥ Szívesen veszem, ha megírod tapasztalataidat, napi felismeréseidet és sikereidet hozzászólásban! 

 

saját utamat

A háttér grafikát köszönöm az Álom-Kép oldalnak ♥

Közzétéve:

SZABADULJ FEL! – TAROT NAPLÓ XIII.

 

ÚJ MOTIVÁLÓ SOROZAT!

ÖNFEJLESZTÉS ÉS SORSALAKÍTÁS

 

Napi tarot

 

A mai nap Tarot kártyáját a számmisztika napi rezgéseinek megfelelően választjuk ki. A mai felismerést és célt

VÉGÍTÉLET 

lapja mutatja a Tarot kártya Nagy Arkánumából. Ez a lap egy nehéz periódus végét, felszabadulást, megváltást és megkönnyebbülést jelez. Valami, amiről talán már le is mondtunk, “életre kel”, a nélkülözés ideje véget ér. Jelezheti a saját magunk által alkotott ítéletek, önvád és korlátozó elképzelések alóli felszabadulást is. Világosságot hoz: fénybe emeljük eddig elnyomott, árnyékban lévő részünket. A kártyán a hála témája is megjelenik.

Feltehetjük napi kérdésünket többféleképpen is, a Végítélet lapnál például:

Milyen felismerés segít kiszabadulni a nehéz helyzetből? Hogyan szabadíthatom fel magam ebben a helyzetben? Mit zártam be? Mi az, amit eddig elnyomtam magamban és ideje tudatosítanom? Mi mindenért lehetek hálás? Hogyan lehetnék felszabadultabb? Mi hozhat megkönnyebbülést ebben a szituációban? Miről mondtam le, ami viszont nagyon is valóságos? Mire van szükségem az újjászületéshez?

A mai nap kulcskérdése:

Mit érdemes most tudatosítanom magamban ahhoz,
hogy felszabaduljak a terhek alól?

 

KELYHEK 7. 

Kelyhek 7

Amikor ez a lap megjelenik, elsősorban illúziókra, ködös ideákra és megtévesztésre hívja fel a figyelmünket. Jelzi, hogy nem látunk tisztán, mert elképzeléseink elhomályosítják előlünk a valóságot (az a bizonyos “rózsaszín szemüveg”…) Amikor meglátjuk azt, ami VAN és képesek vagyunk elfogadni, kiindulási pontként tekinteni rá, tudatos teremtőkké válunk. A problémák elkendőzése, letagadása nem old meg semmit. “Itt állok most és ide akarok eljutni.” – ez a kulcs. A kártyának van pozitív aspektusa is: a vizualizáció, a képzelőerő segítségével meg tudjuk valósítani elképzeléseinket, de természetesen tennünk is kell érte!

Ha a mai kulcskérdésre értelmezzük válaszként, a kártya jelzi, hogy lássuk meg a jelen valóságát, ami sokkal jobb annál, mint amit hittünk róla és engedjük, hogy a képzelőerőnk segítsen a vágyott jövő kialakításában.

Pozitív megerősítés:

Jelen vagyok a pillanatban, elfogadom, ami van!
Tudatos teremtő vagyok, felszabadítom magam!

“A pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy rózsaszínű szemüveget hordunk és úgy teszünk, mintha minden a legnagyobb rendben volna. A ‘positum’ latin szó jelentése: az, ami van. Pozitívnak lenni tehát azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van és aztán továbblépünk.” – Kurt Tepperwein

Megérkezett a legújabb önfejlesztő sorozat a Tudatkulcs oldalán, mely abban segít, hogy minden nap új lehetőségek táruljanak fel előttünk és egyre tudatosabban éljük meg a mindennapokat. Ez a sorozat ötvözi a számmisztikát és a Tarot kártya tanításait, felismerésekhez vezet és gyakorlati tudásra ösztönöz. 

A Tarot Naplót eredetileg saját használatra terveztem és alkalmaztam. Annyira sokat adott számomra, hogy úgy döntöttem, megosztom Veled! Semmilyen előzetes tudás nem szükséges a napi gyakorláshoz, pusztán elhatározás és nyitottság! 😉 ♥ Szívesen veszem, ha megírod tapasztalataidat, napi felismeréseidet és sikereidet hozzászólásban! 

A képeslap grafikáját köszönöm az Álom-Kép oldalnak! ♥

Közzétéve:

HOLD ÉS AZ EGÉSZSÉG VI.

 

A Hold az Ikrek jegyében halad.

 

Az Ikrek szervei: a tüdő, a hörgők, azok a szerveink, melyek a kommunikációhoz tartoznak; valamint az idegek, a vállak és az ujjak. Alap meditációs, illetve jóga gyakorlat légzésünk figyelése és ezzel a tudatos jelen-lét, a nyugalom, a relaxálás, az elmélyülés elősegítése. Érdemes időt szánnunk naponta erre a gyakorlatra. Az Ikrek jegy kettős, legfőbb tanítása az ellentétek tudatosítása, benső egyesítése. Felhívja a figyelmünket arra is, hogyan és miről beszélünk, hogyan gondolkodunk, mit teremtünk nap mint nap a gondolataink és szavaink által. “Levegőt azért még vehetek?” – kérdezzük attól, aki folyton megsért minket verbálisan, kritizál, belénk köt. “Elszívja előlem a levegőt!” – panaszkodunk arra, aki túlságosan ránk telepszik. Ikrek diszharmónia esetén gondoljunk erre is.

* A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon! *

A torokcsakra a kommunikációért felelős csakránk és a horoszkópban a Merkúr tartozik hozzá, mely bolygó uralja az Ikrek és a Szűz jegyeket. Színe a kék és az ezüst. Amikor jól működik, gördülékenyen, őszintén fejezzük ki magunkat és kommunikáljuk mások felé a szükségleteinket, érzéseinket. A kimondott szavaknak teremtő erejük van!

Túlműködése megnyilvánulhat például indulatos beszédben, kritikákban, illetve elfojtásokban is, mely által az illető zárkózottá, hallgataggá válik. Alulműködése esetén szégyenlősség, félelmek, torokszorít érzések jelentkezhetnek. Zavarait jelzik a különböző fóbiák, illetve a hazudozás is. Jellemző betegségei a torokfájás, a mandulagyulladás, fülgyulladás, a nyaki merevség.

* A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon! *

Az Ikrek jegyéhez tartozó illóolaj a citromfű:

Görcsoldó, fertőtlenítő- és értágító hatású. Hűsít, ellazít, nagy mértékben nyugtatja az idegeket és hatásos különböző idegi eredetű tünetek esetén, mint például gyomor fájdalom, hasmenés.

A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon!*

* Léleképítő Hold tanácsokat IDE KATTINTVA olvashatsz! *

Közzétéve:

NYÍLJ MEG A SZERETETNEK! – TAROT NAPLÓ XII.

 

ÚJ MOTIVÁLÓ SOROZAT!

ÖNFEJLESZTÉS ÉS SORSALAKÍTÁS

 

Napi tarot

 

A mai nap Tarot kártyáját a számmisztika napi rezgéseinek megfelelően választjuk ki. A mai felismerést és célt

NAP 

lapja mutatja a Tarot kártya Nagy Arkánumából. Ez a lap az életigenlő szemlélet, a fény, az éltető meleg, az élet élvezete, az optimizmus és önbecsülés kártyája.

Feltehetjük napi kérdésünket többféleképpen is, a Nap lapnál például:

Mi segít most abban, hogy önbecsülésem növekedjen? Hogyan tudnám erősíteni pozitív szemléletemet? Hol van szükség fényre az életemben? Mi segít abban, hogy optimista maradjak? Hogyan élvezhetném az életemet így, ahogy van? Hogyan bontakoztassam ki kreativitásom? Miben lelem igazán örömöm? Milyen pozitív üzenetet tartogat számomra a mai nap?

A mai nap kulcskérdése:

Mi segít abban, hogy megéljem az Élet napsütéses oldalát?

 

KELYHEK 10. 

Kelyhek 10

Amikor ez a lap megjelenik, szeretetteljes és boldog családi, baráti, illetve partner kapcsolatot, harmóniát, belső békét, védettséget jelez. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy nyíljunk meg, fogadjuk el a körülöttünk lévők szeretetét és mi magunk is mutassuk ki érzéseinket. Tudatosítsuk magunkban, hogy jó helyen vagyunk, pontosan ott van szükség ránk, ahol vagyunk! Minden rendben van!

Érezzük a csodát: szeretünk és szeretnek. Ez az élet legnagyobb ajándéka.

Pozitív megerősítés:

Megnyílok a szeretetnek, megnyílok a békének.
Örömben és harmóniában vagyok.

Megnyílok és meglátom

Megérkezett a legújabb önfejlesztő sorozat a Tudatkulcs oldalán, mely abban segít, hogy minden nap új lehetőségek táruljanak fel előttünk és egyre tudatosabban éljük meg a mindennapokat. Ez a sorozat ötvözi a számmisztikát és a Tarot kártya tanításait, felismerésekhez vezet és gyakorlati tudásra ösztönöz. 

A Tarot Naplót eredetileg saját használatra terveztem és alkalmaztam. Annyira sokat adott számomra, hogy úgy döntöttem, megosztom Veled! Semmilyen előzetes tudás nem szükséges a napi gyakorláshoz, pusztán elhatározás és nyitottság! 😉 ♥ Szívesen veszem, ha megírod tapasztalataidat, napi felismeréseidet és sikereidet hozzászólásban! 

A képeslap grafikáját köszönöm az Álom-Kép oldalnak! ♥

Közzétéve:

SZÜKSÉG VAN RÁD! – TAROT NAPLÓ XI.

 

ÚJ MOTIVÁLÓ SOROZAT!

ÖNFEJLESZTÉS ÉS SORSALAKÍTÁS

 

Napi tarot

 

A mai nap Tarot kártyáját a számmisztika napi rezgéseinek megfelelően választjuk ki. A mai felismerést és célt

HOLD 

lapja mutatja a Tarot kártya Nagy Arkánumából. Ez a lap szimbolizálja lelkünk mélyét, az érzelmeinket, a múltat, valamint a félelmeinket is. Arra biztat, hogy a múlt visszahúzó hatásait elengedve, félelmeink ellenére is cselekedjünk, induljunk el a saját utunkon és haladjunk előre.

Feltehetjük napi kérdésünket többféleképpen is, a Hold lapnál például:

Mi az a múltbeli történés, sérelem, fel nem dolgozott emlék, ami kihatással van a jelenemre és visszahúz? Milyen régi történet ismétlődik az életemben, ami gyógyításra vár? Milyen félelem gátol az előre haladásban? Mitől félek voltaképp? Mit tudok most feldolgozni magamban? Mi hat rám különösen érzelmileg? A mai napi kártyát tehát érzelmi kérdésre is kihúzhatjuk.

A mai nap kulcskérdése:

Hol van most a legnagyobb szükség arra, hogy legyőzzem a félelmeimet
és előre haladjak?

ÉRMÉK 3 

Érmék 3.

A lap három alakot ábrázol, akik egy templomban vannak. Egyikük restaurálja a templom belsejét, a másik két ember kezében tervrajzzal áll. A mesterember tudását mások szolgálatába állítja, s a kártya egyik üzenete ez: értékes képességeinket és mindazt, amit eddig tanultunk, bátran mutassuk meg a külvilágnak! Itt az ideje, hogy bizonyítsunk, “vizsgát tegyünk” belőle és értéket hozzunk létre, tudásunkkal gazdagítsuk a világot! A mester egy padon áll, a többiek fölött és úgy dolgozik a magasban. Ez a szibólum is beszédes: tiszteljük magunkat az elért eredményekért és tudatosítsuk magunkban, hogy szükség van ránk! A Teremtőnek terve van velünk, fontos számára az életünk! A lap másik üzenete, hogy bátran merjünk útmutatást kérni, amikor úgy érezzük, hogy nem tudunk előre haladni és problémáink vannak. Tehát a mai nap kiváló alkalom arra, hogy tudatosítsuk, mi mindenre vagyunk képesek, mutassuk meg, mit tudunk és amennyiben szükséges, kérjünk tanácsot arra vonatkozóan, hogyan bontakoztathatjuk ki önmagunkat!

Pozitív megerősítés:

Képességeimet bölcsen használom, s gazdagítja tudásom a világot!

Megérkezett a legújabb önfejlesztő sorozat a Tudatkulcs oldalán, mely abban segít, hogy minden nap új lehetőségek táruljanak fel előttünk és egyre tudatosabban éljük meg a mindennapokat. Ez a sorozat ötvözi a számmisztikát és a Tarot kártya tanításait, felismerésekhez vezet és gyakorlati tudásra ösztönöz. 

A Tarot Naplót eredetileg saját használatra terveztem és alkalmaztam. Annyira sokat adott számomra, hogy úgy döntöttem, megosztom Veled! Semmilyen előzetes tudás nem szükséges a napi gyakorláshoz, pusztán elhatározás és nyitottság! 😉 ♥ Szívesen veszem, ha megírod tapasztalataidat, napi felismeréseidet és sikereidet hozzászólásban! 

Tudatos életvezetés

Közzétéve:

HOLD ÉS AZ EGÉSZSÉG V.

 

A Hold a Bika jegyében halad.

 

A Bika testtája a nyak és a torok területe, a nyakcsigolyák, valamint a pajzsmirigy. Gondoljunk például arra, hogy hányszor nem tudjuk kifejezni a saját szükségleteinket? Vagy erre a kifejező mondásra: “Lenyeli a békát.” Avagy amikor azt mondjuk: “Torkig vagyok!” “Ezt már nem nyelem le!” A Bika hajlamos túlbiztosítani magát, begyűjteni “rosszabb időkre”. Testi szinten a torkosság kifejezés szemlélteti ezt az összefüggést. Nyakfájás esetén gyanakodhatunk arra, hogy valamilyen területen “nyakasak”, nagyon merevek és makacsak vagyunk, illetve azt is érdemes megvizsgálni, kit, vagy mit “vettünk a nyakunkba”.

* A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon! *

A szívcsakra központi témája a szeretet és a rózsaszín, illetve a zöld színek tartoznak hozzá. Mivel a szeretetben nincs félelem, ezért amikor ez a csakra zavartalanul működik, akkor az ember nem védekezik és szüntelenül árasztja magából a szeretetet. Az egyetemes, feltétel nélküli szeretet csodájában él, ahol szeretetének nincs tárgya és ahol az ellentétek egysége tapasztalható. A szívcsakra bolygója a Vénusz, a szeretet jelképe, mely a Bika és a Mérleg jegyek ura. Zavartalan működése esetén a szeretet áramlik, adjuk-befogadjuk, örömmel vesszük az érintést, az ölelést, kapcsolatainkban megéljük az intenzív örömöt.

A csakra zavarai esetén levertség, közöny, elhúzódás, ridegnek tűnő magatartás tapasztalható, illetve túlműködés esetén nem szívből adunk, kapcsolataink olyanokká lesznek, mintha szerződéses viszonyban állnánk egymással és ha a másik nem adja, amit elvárunk tőle, oda a szeretet. Betegségei közé tartozik a magas vérnyomás, az asztma, a szív megbetegedései, valamint tüdőproblémák.

* A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon! *

A Bika jegyéhez tartozó illóolaj a fahéj:

Görcsoldó, fertőtlenítő hatású, fokozza a vérbőséget, erősíti az idegeket. Meghűlés esetén párologtatva is kiváló hatású, ilyenkor gyömbér illóolajjal együtt használhatjuk.

A teljes cikk a Tudatkulcs Asztro Blogon!*

* Léleképítő Hold tanácsokat IDE KATTINTVA olvashatsz! *